Pap Józseftől többek közt azt kérik számon, hány szemeteskosár van a városban; felvetik a kérdést: ha az elöljáró kiszállna a terepjáróból, és gyalog járna, „vajon meglátná a gödröket?”; végezetül felszólítják: „nem ártana az egészségére nézve, ha időben lemondana, mielőtt Gyergyót felvásárolnák”. Pap József polgármester a Krónikának nyilatkozva kifejtette, tudomása van a röpcéduláról, ismeri a tartalmát, ám úgy véli, az ott felsorolt problémák megoldása nem tartozik polgármesteri teendőihez. A benne foglaltakat nem kívánta kommentálni, és kijelentette, feljelentést sem tesz, noha gyanítja, ki áll „a gyűlöletkeltő röpiratszórás” hátterében. Mivel az MPSZ gyergyószentmiklósi szervezetének heti sajtóközleményeiben hasonló sérelmeket sorakoztatnak fel, az ügyben Árus Zsoltot, a szervezet gyergyószéki elnökét kérdeztük. „Az MPSZ nem ilyen módon próbál rávilágítani a visszásságokra, hiányosságokra, és semmi köze a röpcédula szórásához” – szögezte le Árus, aki arra is kitért, hogy a valós problémákhoz képest túlságosan kevésnek találja a 13 pontban felsorakoztatott sérelmeket.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.