Hirdetés

Gáncs vagy óvatosság?

Terroristaelhárítók vizsgálják át a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Történelmi Magazint. „Tizenkét éve soha semmilyen problémám nem volt, újabban úgy látszik már terroristának néznek, amiért egy erdélyi magyar nyelvű történelmi folyóiratot szerkesztek és terjesztek” – fakadt ki a Krónikának Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész azt követően, hogy az utóbbi két hónapban már kétszer találta a folyóiratait tartalmazó csomagokon a terroristaelhárító szolgálat bélyegzőjét.

Benkő Levente

Benkő Levente

2008. január 10., 00:002008. január 10., 00:00

Ráadásul – tette hozzá – nem elõször fordult elõ, hogy a Sepsiszentgyörgyön postázott folyóiratcsomagok feltépve érkeznek meg a címzetthez. Kádár elmondta, 2007. november 5-én postázott Sepsiszentgyörgyön egy 709 grammos, a Történelmi Magazin címû folyóirat tíz példányát tartalmazó csomagot, a címzett pedig november 8-án telefonon értesítette õt, hogy a küldemény megérkezett, de a csomagolás fel volt tépve, annak egyik sarkán pedig a „SC G4S Security Services SRL Controlat Antitero 10\" feliratot tartalmazó pecsét szerepelt. Egy hónap múlva, december 5-én Kádár újabb folyóiratcsomagot küldött, ezúttal Kolozsvárra, azonban ezt a küldeményt is felbontották, és erre is ráütötték a terroristaelhárító szolgálat bélyegzõjét. Elmondta, olyan is elõfordult, hogy a Dicsõszentmártonba küldött csomagját huszonöt nap múlva kapta vissza, teljesen újracsomagolva. „A csomagot kísérõ ûrlapon minden esetben feltüntettem, hogy folyóiratokat tartalmaz, akkor mégis miért kell átvizsgálni, ráadásul feltépni azt?\" – méltatlankodott Kádár Gyula.

Kádár Gyula történész fölöttébb gyanúsnak tartja, hogy az általa kiadott és terjesztett Történelmi Magazin címû havi folyóiratot tartalmazó csomagokon az utóbbi idõben terroristaelhárító cég bélyegzõje díszeleg, ráadásul a csomagok rendszerint felbontva jutnak el a címzettekhez. Szerinte a szabotálásnak is nevezhetõ bánásmódnak csak az lehet a magyarázata, hogy az általa 1996-ban alapított Történelmi Magazinban, valamint más lapok hasábjain nyíltan foglalkozik a romániai magyarság kérdéseivel, ezek között felvállalja és népszerûsíti az autonómia gondolatát. „Vajon nem zaklatással, a Történelmi Magazin olvasóinak megfélemlítésével állunk szemben? Mert elképzelni sem tudom, hogy én valamilyen módon gyanús terrorista lehetnék\" – foglalta össze a Krónikának nyilatkozó Kádár. A történész „a helyes magyarságtudat erõsítését szolgáló független erdélyi folyóiratként\" határozza meg lapját, amelyet maguk az olvasók tartanak fenn, terjesztését pedig postai úton oldja meg.

Indokolt elõvigyázatosság

Nem a csomag tartalmát, hanem az esetleges veszélyforrásokat, netán robbanóanyagok, mérgezõ anyagok létét vizsgálja a Román Posta által szerzõdéses alapon megbízott SC G4S Security Services Kft. – tudta meg lapunk a kolozsvári területi postaigazgatóságtól. A neve mellõzését kérõ tisztségviselõ közölte: a posta és a biztonsági cég közötti megállapodás arról szól, hogy az utóbbi – miként a repülõtereken, vagy más, kiemelten védett helyeken teszik az emberekkel, illetve poggyászszal – a postai nagy csomagkezelõkben is átvilágítja a küldeményeket. „A csomagokat nem bontják fel. Kizárólag biztonsági okokból történõ, teljesen törvényes eljárásról van szó, amelyet az egyesült államokbeli 2000. szeptember 11-i terrortámadás óta vált indokolttá világszerte. Romániában is találtak már veszélyes küldeményeket\" – magyarázta a szakember. Hozzátette: a küldemények csomagolásának megrongálását csak akkor kérhetik számon bárkitõl, miután az ügyfél kérésére kivizsgálják annak panaszát. Ezt a posta Kovászna megyei igazgatója, Vajda András is megerõsítette, amikor lapunk érdeklõdésére elmondta: a nagy elosztókban bizony gyakran dobálják a csomagokat, az sem ritka, hogy az egy-egy autónyi rakomány aljára kerülõ küldemények a hatalmas teher alatt megrongálódnak. Ilyenkor újracsomagolják azokat, és így juttatják el a címzetthez, vagy vissza a feladóhoz.

A G4S Security Services Kft. bélyegzõjének feltûnése azonban Vajda Andrást is meglepte, bár a terrorista cselekményekkel szembeni óvatosságot helyénvalónak tartotta. Szerinte a 2000. szeptember 11-i terrorista merénylet intõ jelnek bizonyult, bár Kovászna megyében egyetlenegyszer fordult elõ, hogy gyanús postai küldemény miatt riasztani kellett a tûzszerészeket. Nem sokkal az al-Kaida amerikai merénylete után történt, hogy a bodzafordulói postakirendeltség munkatársainak feltûnt, amint egy kisebb csomagban valami ketyeg. Azonnal értesítették a terroristaelhárító alakulatokat és a rendõrséget, akik ki is szálltak a helyszínre, de a tûzszerészek csak egy zseblámpát és egy ébresztõórát találtak a dobozban, a történteket pedig tisztázták a csomag feladójával.

Biztonság világszinten

A G4S Security Services Kft. a Romániában összesen három biztonsági céget foglalkoztató Group 4 Securicor nemzetközi társulás tagja. Utóbbi a Group 4 Falck és a Securicor nevû cégek összevonásával 2004-ben jött létre, és jelenleg a világ több mint száz országában 400 ezer alkalmazottat foglalkoztatva a földkerekség egyik vezetõ szakcége. A G4S Security Services (volt Group 4 Falck Valahia) Románia-szerte úgynevezett integrált biztonsági feladatokat lát el 2300 alkalmazottal több mint tíz éve. A brassói kirendeltség vezetõsége lapunk érdeklõdésére megerõsítette: valóban együttmûködnek a román postával, munkájukról azonban nem árultak el részleteket. A cég szolgáltatásai közé tartozik az õrzés-védés, értékes küldemények õrzése és szállításának a biztosítása, bûncselekmények megelõzése, helyszínek megfigyelése, intézmények és személyek védelme, események biztosítása. A személyzet korszerû mûszaki felszereltséggel és jármûvekkel dolgozik, az autóikon és a megfelelõ fegyverzettel is ellátott szakemberek egyenruháján a cég neve olvasható.

B. L.

Feledékeny villanyszerelõ adott munkát a SRI-nek

Több mint valószínû, egy feledékeny villanyszerelõ lehetett az a személy, aki tegnap komoly fejfájást okozott a Román Hírszerzõ Szolgálat (SRI) marosvásárhelyi munkatársainak. A délelõtt folyamán ugyanis egy idõs hölgy a Szabadság utcai volt Litoral (jelenlegi Panoramic) vendéglõ elõtt hagyott, gyanúsnak tûnõ táskáról értesítette a rendõrséget. Az esetleges terrorcselekményre gyanakvó tûzszerészek a marosszentgyörgyi lövöldébe szállították a gazdátlan csomagot, ahol robbantás várt volna a táskára. A szakemberek végül lemondtak szándékukról, hisz a csomag átvilágításakor kiderült: a benne lévõ drótok, csavarok és fémszerkezetek arra utaltak, hogy egy villanyszerelõ kellékei. A SRI, miután kinyitotta a táskát végképp meggyõzõdött annak ártalmatlanságáról, az ügy további nyomozását a helyi rendõrségre bízta. Az intézmény szóvivõje, Livia Popa lapunknak elmondta, amennyiben sikerül is megtalálni a csomag gazdáját, a villanyszerelõnek nem kell tartania semmiféle bírságolástól. „Most mihez kezdjünk egy feledékeny emberrel? – tette fel a kérdést a szóvivõ. – A törvény értelmében tette csak abban az esetben minõsült volna bûncselekménynek, ha õ maga riadóztatja a hatóságokat, elhitetve, hogy bombát helyezett el.\" Marosvásárhelyen nem ez az elsõ eset, amikor gyanús tárgyak miatt a SRI tûzszerészei álriadónak vannak kitéve. Mádl Ferenc volt magyar államfõ legutóbbi vásárhelyi látogatása során egy pénzügyi szakember felejtette a Színház téri parkolóban diplomatatáskáját. Mire a fiatalember észbekapott, és a városszéli benzinkúttól visszatért az okiratokat tartalmazó táskájáért, a SRI szakemberei körbekerítették, és lezárták a színház körüli övezetet, és a táska azonnali felrobbantására készültek. A magyar államelnök a gyanús tárgytól mintegy ötven méterre, a Continental Szállodában egy díjátadáson tartózkodott.

Szucher Ervin


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés