
Fotó: A szerző felvétele
2008. január 14., 00:002008. január 14., 00:00
Kinek kaland, kinek megélhetés A munkaerõ-toborzásnak helyet adó épület elõterében többen beszélgetnek, latolgatják az esélyeket. Zsolt és Simion – mindketten huszonévesek – különbözõ megfontolások alapján próbálkoznának a lehetõséggel. Zsoltnak van munkahelye, de egy munkatársa már elment a Samsung-gyárba, és elégedett a körülményekkel. A fiatalember még soha nem volt külföldön, vonzza a kaland. Azt mondja, az sem baj, ha három hónap után hazaküldik, különben is, ha nem felelnek meg a körülmények, felmond. Simion ellenben munkanélküli, nem sokat tud az ajánlatról, úgy hallotta, 1500 eurót fizetnek, késõbb értesül, hogy 1500 lejt ígérnek. A középkorú Mária az elmúlt év végén maradt állás nélkül, legutóbbi munkahelyén minimálbérért dolgozott, reméli, sikerül elmennie Szlovákiába, a megélhetése múlik ezen. A munkaközvetítõ Eurotrade cég képviselõjére, a kézdivásárhelyi Stahl Csabára rögtön lecsap egy idõsebb férfi, váltaná be a szlovák koronáját, mert egyik bank sem fogadja el ezt a pénznemet. „Hetünket egy másik telephelyre küldtek, azt mondták, az ottani munka kiváltja az egyhetes felkészítõ tanfolyamot, majd arra hivatkozva, hogy nincs meg a tanfolyamunk, hazaküldtek\" – panaszolja közben, milyen körülmények között küldték haza egy hét után Szlovákiából. Stahlnak nincs tudomása hasonló incidensrõl, arra gyanakszik, hogy a férfinak alkoholfogyasztás miatt mondtak fel. Piacalakító sportesemények A székely–szlovák kapcsolat akkor kezdõdött, amikor a kézdivásárhelyi rendõrök a szlovákiai Galántára látogattak tapasztalatcserére, tájékoztat Stahl Csaba. Az egyik szlovák rendõr rokona a helyi Samsung-gyárnak toborzott munkásokat, és így merült fel, hogy Székelyföldrõl is alkalmazhatnának munkanélkülieket. Nyelvi akadályok nincsenek, hiszen a határ menti Galántán is többségben magyarok élnek, a munkavezetõk, a mesterek is magyarok. Jelenleg ötezren dolgoznak a gyárban, de folyamatosan bõvítik a létszámot. Kovászna, Hargita és Maros megyébõl, valamint Nagyváradról és környékérõl tavaly június óta alkalmaznak munkásokat. A jelentkezõkre szalagmunka vár, televíziókat, számítógép-képernyõket szerelnek össze. Az ígért alapfizetés 880 lej, de jár ebédjegy, hûségpénz, teljesítménypénz, az összeg így 1200–1300 lejre emelkedhet, de a túlórákkal kikerekedhet a havi 1600 lej is. Hozzáteszi: az év elsõ két-három hónapjában nincs lehetõség a túlórára, de a futball- Európa-bajnokság és az olimpia elõtt nõ a megrendelés, így a munka is. A cég ugyanakkor vállalja évi öt oda-vissza utazás költségeit, és ingyenes szállást is biztosít. A jelentkezõkkel három hónapos próbaszerzõdést kötnek, amit kedvezõ esetben korlátlan idõre meghosszabbítnak. Tavaly június óta mintegy háromszáz személyt alkalmaztak, százan ma is ott vannak, a többiek felmondtak, vagy elküldték õket. Akik este szórakoznak, isznak, buliznak, emiatt másnap nem tudnak összpontosítani, õket a három hónapos próbaidõ után nem marasztalják. A munkalehetõség iránti érdeklõdés folyamatos, ezért havonta tartanak bemutatót, és újabb jelentkezõket toboroznak. Zsákbamacska? Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerõ-ügynökség igazgatója nem bízik a szlovákiai ajánlatban. Az állásokat nem hivatalosan hirdetik meg, márpedig az európai uniós elõírások értelmében a munkaadó köteles bizonyítani, hogy a tevékenységet biztosító országban nem talál megfelelõ munkást, majd az unió egész területén meg kell hirdetnie a munkahelyeket. Sepsiszentgyörgyre január 23-ra várják az Eurotrade szlovák képviselõit, akiket felszólítottak, hogy addig szerezzék be a szükséges engedélyeket. Az ügynökségen már többen panaszkodtak például arra, hogy Galántán szlovák nyelvû szerzõdést írattak alá velük, amibõl semmit nem értettek. Utólag derült ki, hogy az ebédjegyek értékének 40 százalékát levonják a fizetésbõl, és hogy aki három hónapnál kevesebbet dolgozik, annak ki kell fizetnie a munkavédelmi ruhát, sorolja Kelemen. Volt, aki azért jött haza, mert Galántától kétórai autóútra szállásolták el, a buszmenetrend miatt soha nem vállalhatott túlórát. „Valószínûnek tartom, hogy a szlovákok azért nem vállalnak munkát a Samsung- gyárban, mert túl nagy a fluktuáció a munkavállalók között és a javadalmazásban\" – fejtette ki Kelemen. Szerinte a gyár azért alkalmaz szívesebben romániai munkásokat, mert nekik nem kényszerül megadni a szlovákiai minimálbért. Különben z ügynökség igazgatója inkognitóban részt vett egy bemutatón, és arra a következtetésre jutott, hogy az ajánlat zsákbamacska: nincs garancia arra, hogy megkeressék az ígért fizetést. Mivel sok embert mozgat meg a felvidéki álláslehetõség, elõbb-utóbb botrányra lehet számítani, ezért Kelemen arra vár, hogy a Samsung törvényesítse az állásajánlatot. Ellenkezõ esetben a Szlovákiában munkát vállalók jogai súlyosan sérülnek: a Samsung-gyárban ledolgozott idõ nem számít be a régiségbe, a szerzõdés felbontása esetén pedig az érintettek nem jogosultak munkanélküli-segélyre.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.