2011. július 21., 07:302011. július 21., 07:30
Boér egyébként legfőbb célkitűzéseiként az utak és járdák állapotának javítását, a városi közlekedési hálózat fejlesztését, kerékpárutak és sétálóutcák kialakítását, rendezvényközpontok, valamint strand és sportpályák létesítését, valamint a régi épületek homlokzatának felújítását tekinti.
Ezzel kapcsolatosan Veres-Kupán Enikő, az EMNT megyei szervezetének elnöke elmondta: azt szeretnék, ha közös polgármesterjelöltet indíthatnának. Több személy neve is felmerült már, akit javasolhatnának, döntést azonban még nem hoztak ez ügyben. A Krónika érdeklődésére kifejtette: Boér Ádám elképzeléseit is szívesen megismernék, és nem tartják kizártnak, hogy ő legyen a választottjuk, azonban erről csak a későbbiekben döntenek majd, miután alaposan kielemeztek minden lehetőséget. Hegedűs Pál megyei MPP-elnök a sajtóból értesült a dologról, kérdésünkre pedig azt válaszolta: jobbnak látta volna, ha először Boér egyeztet velük az indulását illetően. Hozzátette: korainak tartja még nyilatkozni a jelölteket illetően, azonban anynyit elárult, pártja a legcélszerűbbnek azt tartaná, ha közösen indítana a négy szervezet valakit.
Csehi Árpád megyei RMDSZ-elnök, tanácselnök szerint a szövetség még nem döntött a jelöltállítás ügyében, azt azonban elmondta: az RMDSZ-nek jelenleg is polgármestere és alpolgármestere van Szatmárnémetiben, rajtuk kívül pedig további 2–3 emberük is akad, aki alkalmas lenne a városvezetői feladatra. „Az RMDSZ meghozza majd a maga döntését a szövetség jelöltjét illetően, aztán lehet majd tárgyalni arról, hogy a többi szervezet felsorakozik-e a választott mögé vagy sem. – fejtette ki Csehi. – Az RMDSZ járja a saját útját, megvan a maga belső jelöltállítási eljárása, melynek keretében a szervezet minden tagja indulhat a polgármester-jelölti státusért.” Az elnök lapunknak korábban úgy nyilatkozott: abból kell kiindulni, ki esélyes megnyerni a választásokat, hozzátéve, hogy a jelenlegi polgármesternek, Ilyés Gyulának már két alkalommal sikerült mandátumot szereznie. Boér Ádámmal kapcsolatban, aki a tanácselnöki kabinet tagja, elmondta: hátránynak tartja, hogy egyáltalán nem rendelkezik közigazgatási ismeretekkel és nincsenek tapasztalatai e téren.
Kereskényi Gábor szatmárnémeti RMDSZ-elnök, alpolgármester hasonlóképpen vélekedett, hozzátéve, hogy nem látja reális esélyét annak, hogy a pártok támogassanak egy független jelöltet. „Politikai öngyilkosság lenne az RMDSZ részéről, ha nem indítana polgármesterjelöltet, elsősorban a tanácsosi mandátumok tekintetében, ugyanis kevesebben szavaznának a listára, ha ezen nem szerepelne a városi elöljárói tisztségért induló személy is.” – vélekedett.
Jozef Höltzli, az NDF megyei szervezetének alelnöke szerint is korai erről a kérdésről beszélni, azt azonban elmondta: Boér Ádám tagja a német fórumnak, és kiválóan együttműködnek. „Nem hoztunk még ezirányú döntést. – szögezte le Höltzli. – A magánvéleményem viszont az, hogy az NDF-nek saját szatmárnémeti polgármesterjelöltet kellene állítania, ugyanis jól fogna valami komoly változás a városvezetésben.” Rendhagyó kezdeményezésnek számítana egyébként az, ha a német fórum saját jelölttel rukkolna elő, ugyanis Szatmár megyében, a Nagykároly környéki sváb falvak kivételével az RMDSZ és az NDF megalakulásuk óta közös jelölteket, illetve jelöltlistákat állít. A két párt egyéni támogatottságára nézve nincsenek adatok, felmérések nem készültek, mivel egyik alakulat sem kockáztatta meg korábban azt, hogy választás elé állítsák e tekintetben a szavazóikat. A Szatmár megyei svábok ugyanis jelentős mértékben elmagyarosodtak, szinte kivétel nélkül magyar anyanyelvűek, és igen nagy a német-magyar vegyesházasságok aránya is.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!