Hirdetés

Forrásvizet keresnek Csíkszereda központjában

Forrásvíz után kutatva próbafúrásokat végeznek Csíkszereda központjában – számolt be a Krónikának a megyeközpont alpolgármestere, Antal Attila. Az elöljáró elmondta, a két világháború közötti időben, valamint egészen az 1970-es évekig léteztek ásványvízforrások a különböző köztereken.

Forró Gyöngyvér

2011. november 03., 08:582011. november 03., 08:58

Így a Szabadság téren és a Mailáth Gusztáv Károly téren is – a városközpont felújításával egy időben tulajdonképpen ezeket a kutakat szeretnék helyreállítani. „Próbafúrásokat rendeltünk meg, és szeretnénk, ha a Szabadság téren sikerülne megtalálni az egykor létező kút közelében lévő forrást, így lenne lehetőség rá, hogy a tér felújításával párhuzamosan a megfelelő forrásházat is kialakítsák” – fejtette ki Antal Attila. Hasonló módon rövidesen nekilátnak a próbafúrásoknak a Mailáth Gusztáv Károly téren is, hogy az egykori forrás helyén vizet keressenek, ha ez sikeresen zárul, nyilvános közkutakat alakítanak ki a város szívében. Bár a fúrás nem szerepel az Európai Unió és a kormány által támogatott integrált városfejlesztési tervben, utólag beilleszthető, amennyiben a munkálatok sikeresnek bizonyulnak. A próbafúrások azonban természetesen a városi önkormányzat költségén készülnek. „A terveket eleve úgy készítettük, hogy amennyiben találunk vizet, tudjuk beilleszteni a projektbe. A pályázat összeállításakor nem lett volna mód arra, hogy az engedélyeket időben beszerezzük, ezért nem váltak a terv részévé” – mutatott rá az alpolgármester.

A fúrást hétfőn, október 31-én kezdték el a Szabadság téren, a munkálatok haladását bizonyos fokig akadályozza az őszi időjárás. A munkálatok során használt speciális gépezettel naponta akár 40 méter mélyre is le tudnak fúrni. Az illetékesek azt remélik, hogy amennyiben találnak vizet, kielemeztetik az eljárás módja szerint, és jövő tavaszra már konkrét információk lesznek birtokukban a folytatásról. Az integrált városfejlesztési stratégia három pilléren alapszik, amelynek során megújul, valamint gyalogos- és kerékpárbaráttá válik a város központja, átalakul a városi park, illetve kialakítanak egy szociális és ifjúsági központot is a Petőfi utcában. A városközpont újjászületésére 36,4 millió lejt költenének, a központi parkra fordított összeg 3,8 millió, és a pályázat szociális pillérére, a Petőfi Sándor utca 39 szám alatt kialakítandó szociális és ifjúsági központ elkészítésére 2,4 millió lejt szánnak. Az összköltségvetés keretében a városi önkormányzat önrésze másfél millió lejre rúg.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
2026. október 10., szombat

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint

Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.

A bűnüldözés mellett tűzifamérésre is utasították az egyik partiumi megye rendőreit a szakszervezet szerint
2026. október 10., szombat

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.

Drasztikus fordulat az időjárásban, a hegyekben havazhat is
2026. október 09., péntek

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita

Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.

Fellélegezhetnek a Kereszthegyen lakók? Újabb fordulatot vett a nagybányai lakópark körüli vita
Hirdetés
Hirdetés