2011. július 08., 08:092011. július 08., 08:09
Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő elmondta, a diákok földrajzzal, geológiával kapcsolatos tudományos dolgozatokat mutatnak be a 20 tagú bizottságnak, akik majd pénteken értékelik a munkákat. A tantárgyverseny mellett tudományos ülésszakokat is szerveznek, amelyen egy előzetes megyei szelekció alapján vesznek részt a diákok, azok, akik korábban a legjobb szakdolgozatot írták meg a tantárgyból. „A program célja, hogy a gyerekek ne csak a tantárgyat, az elméletet sajátítsák el, hanem a kutatást és a tudományos kommunikációt is előtérbe helyezzék” – jelentette ki Ferencz. A rendezvény megnyitóján a meghívott szószólók mind Hargita megye látványosságairól, földrajzi adottságairól tettek említést.
Constantin Strujan, a megye alprefektusa a számtalan borvízforrásra hívta fel a figyelmet, Mihai Ielenicz, a bukaresti földrajzegyetem professzora pedig a különleges templomokat, a megye főbb látványosságait emelte ki. „Az itteni emberek barátságosak és büszkék, ez az a tulajdonság, amellyel meg tudták őrizni hagyományaikat, magyarságukat” – fogalmazott az egyetemi professzor. Petres Sándor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke követendő példaképként Barabási Albert László csíkszeredai fizikusról mesélt az egybegyűlteknek. A tegnapi programban a hivatalos megnyitó mellett csoportos kirándulás is szerepelt, amely során a diákok ellátogattak a Szent Anna-tóhoz. Pénteken kerül sor a tudományos dolgozatok kiértékelésére illetve az ünnepi műsorra is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!