
Fotó: konyvter.ro
Berszán Lídia kolozsvári egyetemi oktató, családterapeuta Egymásmesék című, a fogyatékkal élő gyerekek iránti érzékenyítést célzó mesekönyvét mutatják be a kincses városban.
2023. október 26., 12:592023. október 26., 12:59
Amint a kötetet megjelentető Koinónia Kiadó közölte, Berszán Lídia néhány hete megjelent mesekönyvének bemutatóját október 27-én 17 órától tartják Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A mű érzékenyítő könyv gyerekeknek, amely a másság témáját járja körül. 17 éves tapasztalat sűrítménye az a 13 történet, amelyet Berszán Lídia kötetbe szerkesztve közreadott.
A szerzővel Birta-Székely Noémi beszélget.
„Ha készítettél már finomságot az anyukádnak, ha álmodtad már, hogy repülsz,
ha van olyan barátod, aki látja helyetted is a csillagokat, akkor tudod, hogy nem az a fontos, ami más. Egymást látni, érezni, mesélni a fontos” – idéz a kiadó a kötetből.

Képzőművészek és értelmi fogyatékkal élők alkottak közösen a háromszéki Kőröspatakon, a táborban született alkotásokból kiállítás nyílik pénteken Sepsiszentgyörgyön – közölte a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy.

Idén kilencedik alkalommal gyűltek össze szeptember végén a fogyatékkal élő és nehéz sorsú fiatalok Csíkszeredában, hogy karbantartási munkálatokat végezzenek az Ifjúsági parkban. Az Elfi Egyesület szervezésében lezajlott akción közel 80-an vettek részt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!