2011. április 21., 08:032011. április 21., 08:03
Az elmúlt évben is népszerű kezdeményezést 200 ezer lejjel támogatja a városháza – jelentette be Sorin Apostu polgármester. Az elöljáró elmondta, a program kedvezményezettjei elsősorban a különböző szociális otthonokban élők, illetve gyerekotthonokban nevelkedett fiatalok 26 éves korukig. A polgármester hozzáfűzte, az előző évben lebonyolított program felméréséből kiderült, hogy a fogászati kezeléseknek köszönhetően az egyéb szervi megbetegedések száma is csökkent. Idén az ingyenes ellátás mellett részben fizetős ellátási rendszerrel egészítik ki a programot, a költségesebb orvosi beavatkozások esetén a betegek kedvezményesen, 200–300 lej körüli összeget fizetnek majd, attól függően, milyen kezelésre van szükségük – ez az összeg csak a felhasznált anyagok költségét fedezi. A kezeléseket végző orvosok szerint jóval több orvosi beavatkozásra van szükség, mint amennyire előzetesen számítottak, csak protézisből több mint ezerre lenne szükség. „Tavaly nyáron az emberek már korán reggel sorban álltak a klinika előtt, mások pedig várakozólistára iratkoztak fel, hogy sorra kerüljenek” – szemléltette az növekvő lakossági igényeket Radu Câmpean, az UMF professzora a tegnapi sajtótájékoztatón.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!