2011. március 16., 14:122011. március 16., 14:12
Sorin Vidican védőügyvéd a sajtónak elmondta, a bíróság indoklásában nincsenek meggyőző bizonyítékok arra, hogy ügyfele veszélyt jelentene a közbiztonságra, de a vizsgálat ideje alatt őrizetben kell tartani. Szerinte arra sincs elegendő bizonyíték, hogy Rácz Károly csúszópénzt fogadott el. Kulcsár Terza József a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke részt vett a tegnapi tárgyaláson, elmondása szerint, a polgármester ártatlannak vallotta magát, politikai játszmát sejt a letartóztatása mögött.
Mint arról beszámoltunk, Kézdivásárhely polgármestere pénteken a korrupcióellenes ügyészek által megjelölt bankjegyeket fogadott el egy üzletembertől, a hatóságok lecsaptak rá, és őrizetbe vették.
Rácz a bíróság előtt azt vallotta, a pénzt kölcsönkérte barátjától Áda József vállalkozótól, hogy kifizethesse cége határidős számláit. Ezt megerősítette Bálint József sepsiszentgyörgyi alpolgármester: azt mondta, Rácz tőle is kért kölcsön számlái törlesztésére és az MPP kongresszus szervezésére, ő péntek délutánra ígérte a segítséget. Rácz a tegnapi tárgyaláson azt is felvetette, a kézdivásárhelyi vállalkozó bosszút állt, mert a polgármesteri hivatal nagy összeggel tartozott cégének a leszállított sóderért.
Kulcsár Terza József úgy nyilatkozott, a párt országos tanácsa a hétvégén dönt az ügyben, de valószínűleg kérni fogják, hogy Rácz mondjon le az országos alelnöki tisztségéről, vagy a vizsgálat idejére függessze fel azt. A polgármesteri tisztségről nem döntenek, hiszen az párttámogatás nélkül is megtartható. A polgári párt vezetősége megvárja, amíg a bíróság dönt Rácz ügyében, de gyanúsnak találják a letartóztatás időzítését, azt, hogy a házigazda polgármesterre éppen az MPP ünnepi kongresszusa és központi március 15-i ünnepségük előtt csaptak le.
Mint ismeretes, a prefektúra felfüggesztette Rácz Károlyt polgármesteri tisztségéből – amíg őrizetben van, feladatkörét Szarvadi József alpolgármester végzi. A korrupcióellenes ügyészség szerint, Rácz Károly 2010. április és 2011. február közötti időszakban 41 ezer lej csúszópénzt vett el Áda Józseftől, pénteken pedig további 10 ezer lej megjelölt bankjegyet.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!