Főembert temettek

Háromszék – Végső búcsú Domokos Gézától. Családtagjai, barátai, pályatársai, tisztelői és a hazai magyar közélet szereplői vettek végső búcsút szombaton Sepsiszentgyörgyön és Zágonban Domokos Géza író-szerkesztő-politikustól. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház előcsarnokában felállított ravatalnál egykori munkatársai, barátai, illetve az RMDSZ vezető politikusai álltak díszőrséget. Rajtuk kívül több százan búcsúztak Domokos Gézától, aki június 26-án 79 éves korában hunyt el Marosvásárhelyen.

2007. július 02., 00:002007. július 02., 00:00

„Domokos Géza a józanság lelkével végezte dolgát népünk szolgálatában, megharcolta az élet harcát, de nem küzdött senkivel” – fogalmazott búcsúztatójában Incze Sándor református esperes, aki az író-politikus emberi tartását, mértékletességét, minden időben való helytállását és azt a szellemi értékmentést emelte ki, ami Domokos Géza életét végigkísérte.

„Főembert temetünk ma. A jelenkori Erdély egyik főemberét, akinek sorsa elválaszthatatlan közösségének életétől. Olyan értelemben, hogy életpályáját meghatározta a közös romániai magyar sors, részese volt ennek a sorsközösségnek, ugyanakkor megadatott neki a lehetőség, az esély, hogy ezt a közös életutat befolyásolhassa” – mondta Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki megható szavakkal emlékezett elődjére, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség első elnökére. Markó kiemelte Domokos Gézának a román– magyar, olykor a magyar–magyar viszony rendezésében tett következetes erőfeszítését, de politikusi nagysága mellett írói, szerkesztői munkájára, a Kriterion Könyvkiadó vezetőjeként a zsarnokság éveiben kifejtett értékátmentő és értékteremtő tevékenységére is emlékezett. „Domokos Géza méltó arra, hogy az erdélyi történelem Bethlen Gábor-i főáramába helyezzük el őt nagyjaink között, akik tárgyalókészséggel, tárgyalóképességgel megáldva, de ha kellett, erőt is mutatva védték ezt a népet” – fogalmazott Markó.

A gyászszertartáson Dávid Gyula irodalomtörténész és Albert Álmos, Sepsiszentgyörgy polgármestere mellett Bíró Béla, a Székely Mikó Kollégium igazgatója emlékezett Domokos Gézára, mint a tanintézetet volt diákjára. Székedi Ferenc újságíró, a Kriterion Alapítvány kuratóriumának tagja bejelentette: Domokos Géza emlékére díjat alapít a kuratórium.

Schmith Helén az író egykori munkatársa román nyelvű búcsúbeszédében meghatódva emlékezett arra, miként teremtette meg Domokos Géza a hidat a nemzetiségek között. A jeles közéleti személyiség temetésére Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő koszorút küldött, a magyar kormány részvétlevelét pedig Gémesi Ferenc, a magyar Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára tolmácsolta. Domokos Gézát a háromszéki Zágonban helyezték végső nyugalomra.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza