2011. május 20., 06:312011. május 20., 06:31
Az immár második alkalommal megrendezett napon az érdeklődők betekintést nyerhettek a fogyatékkal élő gyerekek, fiatalok világába. „Célunk bemutatni, hogyan tanul kommunikálni egy értelmileg akadályozott gyerek, hogy a gyógytornának nemcsak az a célja, hogy helyes testtartást tanítson, hanem mozgásra és beszédre ösztönözzön, hogyan kell megszervezni egy autizmussal élő fiatal napját, hogyan neveljük önellátásra a sérüléssel élő fiataljainkat. Arra próbálunk rámutatni, hogy az egészséges fiatalokkal végzett gyakorlatokból, feladatokból tanulhatnak a sérüléssel élők a legtöbbet” – magyarázta Váta Emese, a gyulafehérvári Caritas Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központjának gyógypedagógusa.
A szervezők éppen ezért arra törekedtek, hogy minél több iskolát megszólítsanak, illetve minél több pedagógust vonjanak be annak érdekében, hogy buzdítsák diákjaikat a rendezvényen való részvételre. Egyébként idéntől már rendszeresen zajlanak közös testnevelési órák sérült és egészséges gyerekekkel a Petőfi Sándor Általános Iskola tornatanárai és diákjai közreműködésével – egy hasonló tornaórát a nyílt napon is tartottak. „Ezek a gyerekek már megtapasztalták azt, hogy milyen másnak lenni, hogy jó érzés egymást segíteni, és ezek az együttlétek mindig pozitív töltetet adnak a gyerekeknek, pedagógusoknak egyaránt” – mutatott rá Kelemen Eleonóra, a gyulafehérvári Caritas Hargita megyei PR-menedzsere. Hozzátette: a figyelemfelkeltő akció célja ráébreszteni az embereket arra, hogy a sérüléssel élőknek ugyanúgy szükségük van barátokra, megértő és szerető környezetre, mint az egészséges embereknek. A csütörtöki akció programjai között szerepelt egyébként bábelőadás, közös tánc, arcfestés, aszfaltrajz, illetve sok más színes tevékenység.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!