Feszítsd meg?

És teszik ezt egy párt, mozgalom, platform, vagy mit tudom én, minek a nevében. Miféle párt, mozgalom, platform lehet az, miféle tagsága van, hogy megengedik elnöküknek és alelnöküknek ezt a hangnemet, ezt a zsigeri gyűlölettel teli beszédmódot? De még beszédmódnak sem lehet nevezni, hisz nemcsak egy ártatlan embert gyaláz és hurcol a nyilvánosság elé, hanem szinte egészében hemzseg a valótlanságoktól, hogy ne mondjam azt: nemhogy az igazhoz, de a valódihoz sincs köze.

Már az első leütés szégyenletes. Úriemberek legfennebb csak egymás között szoktak tegeződni, de hivatalosnak minősülő „pártállásfoglalásban” betartják az etikettet. A nyílt levél nagy felelősségű aláírói viszont királyi többesben tegeződnek, akárcsak őfelsége Első Fülig Jimmy, amikor pertut ivott a néppel. Vagy talán a Kárpátok Géniuszától tanulták: tegezd le az embert, hadd érezze még kisebbnek magát. Igen: a nyílt levél aláírói, akár egy útszéli páriát, végig tegezik Tisztit, mintha csak a kocsmaajtón szólanának ki.

Ez a kisebbik baj. Vagyis a hangvétel. Ellenben a levél tartalmi részének állításai nemcsak személyiségi jogokat sértenek, hanem az erkölcsöt, egy társadalom „minima moraliáját” is lábbal tiporják.

Kezdjük mindjárt az elsővel. Nem idézem szó szerint, mert arra sem érdemes, de azt állítják, hogy az Érsek úr nem tette publikussá azt, hogy „két gyermek apja vagy”. Hoppá! Álljon csak meg a menet! Önök, uraim, úgy is, mint demokraták, úgy is, mint keresztények, megsértették a gyónási titkot. Különben honnan tudják az egészet, illetve hogyan tudják állításukat bizonyítani? Ha pedig nem tudják bizonyítani, akkor már a rágalmazás bűnének boldog tulajdonosai. (Micsoda álságos, szemforgató vád. Elbúvás az ujjaink, hogy nem mondjam, a tenyerünk mögé. Ha igaz is állításuk az Önök által toporzékolva megkövezett papról, ő-e az első és egyetlen pap a katolikus egyházban, aki nem esett kísértésbe, aki nem lett véletlenül vagy titokban apa? Shakespeare-rel szólva: Sok dolgok vannak e földön Horatio... – csak ennyit mondhatnék erre a minősíthetetlen hangvételű passzusra.)

Azt írják tovább a kereszténydemokrata mozgalmárok, hogy Gergely Istvánt a Lázár-lovagrend kizárta tagjai közül, s ők ezt a Nemzeti Hírhálóról tudják. Ez igaz, csak hogyha mást is olvastak volna a tisztelt levélírók, akkor megtudhatták volna azt is, hogy ezt kizárólag a jászvásári püspökség nyomására tették, azért, mert Tiszti időközönként magyarul misézett a csángómagyaroknak. Miféle vád ez nyílt levelezők? S ha ki is zárta a lovagrend?! A Lazarus Ház Csíkszeredában áll-e? És működik-e? Még sósavval sem tudják lemosni róla, hogy Tiszti építette s indította el áldásos tevékenységét!

Tovább. Hadd teljen be a keserű pohár! (Apropó pohár. Mi bajuk van maguknak a székely áldozópohárral, s egyáltalán milyen alapon gyalázzák a messzi távolból a székelységet?!) A nyílt levél következő passzusában Gergely István bűnéül róják fel a CSIT-et, vagyis, hogy azt Bálint Lajos érsek úr elvette tőle , „mert – idézek – gyanú merült fel ellene az ifjúsággal kapcsolatban.”!!!

Tisztelt nyíltlevél-írók! Mit akarnak ezzel inszinuálni? Talán kiskorúak megrontásával vádolják? Miért nem mondják ki azt a gyanút? Rágalmazunk, rágalmazunk kereszténydemokratán? S ha már a CSIT-nél tartunk, miért vált szelektívvé az emlékezetük? Miért felejtik el, hogy ezt a rendezvényt Tiszti még a rendszerváltás előtt találta ki s szervezte meg, amiért sokszor megkapta a magáét. Ó, nem a türelmüket vesztő, toporzékoló kereszténydemokrata honfiainktól, hanem a kék szemű legényektől! Amikor ők Tisztit verték, Önök egészen más dolgokkal foglalkoztak, mintha írtak, írogattak volna...

Aki egy kicsit is ért magyarul, nem tudja nem észrevenni következő megfogalmazásuknak pejoratív felhangjait. Vagyis: az ifjúság „megrontása” miatt át akarták helyezni, de irgalmasak voltak hozzá, és maradhatott „Csibész” tevékenysége miatt... Mit ért ebből a kiemelésből, ebből az idézőjelezésből az átlagolvasó? Azt, hogy Tiszti trógerkedett, szélhámoskodott, hazudozott, nem dolgozott, tekergett, részegeskedett, magyarán: csibészkedett.

Elmondom, hadd tudja meg az átlagolvasó: Tiszti „csibészkedése” az építés volt! Templomot épített, még az átkosban kezdett hozzá. Az árvaházakból kinőtt tengődő kamaszkorúaknak, a csibészek százainak munkát, kenyeret adott, otthonokat, családi házakat épített. Igen, miközben türelmüknek a végén járó nyíltlevél-írók egy széklábat nem tudnak felmutatni, addig az általuk megvádolt építette nemcsak a lelkeket, hanem a jövőnket is, teremtett, alkotott, közösségeket szolgált fizikailag is látható, mérhető művekkel...

Nem, uraim! Tiszti sem ma született bárány, mint ahogyan az áskálódók sem azok, Önökről nem is beszélve. Mert az ember, eltérően az oktalan állatoktól, az eredendő bűnnel születik. De a nem ma született bárányt sem lehet ilyen gyalázatosan gyalázni, méltóságában megalázni. Csak azért, mert egyházközösségének hívei ragaszkodnak hozzá! Bűn-e ez, és ha az, akkor kinek a bűne? A többi minden csak mellébeszélés és ködösítés. Annak bizonyítéka, hogy az erdélyi közbeszéd ilyen provinciálisan kicsinyesre, nagyon mélyre, közönségesen mélyre is tud süllyedni.

Miközben ezeket a sorokat írom, rengeteg bibliai idézet, kép sorjázik előttem. Elsőként „Az vesse rá az első követ, aki...” ugrott be, aztán a Pilátus előtt álló Krisztus képe a mögötte toporzékoló csőcselékkel: „Feszítsd meg! Feszítsd meg! Nem Barabást, nem Barabást...” Tiszti nem Krisztus, de ez a nyíltlevél-író tömeg a kellettnél mintha egy kicsit zajosabb volna.

Én az egyházmegye ügyeibe nem szólok bele. Nagyanyámtól tudom, aki azt mondta, hogy attól a pillanattól fogva, amikor a fiát Istennek szentelte, akkor örökre elvesztette, mert a pap odamegy, ahová küldik. De azt is elmondta, hogy egy cigányasszony nagybátyám születésekor – valamikor az első háború végén – megjósolta, akkora ember lesz belőle, hogy a király is letérdel előtte. És igaza lett, mert a pap előtt a király is letérdel.

Egyáltalán nem tisztelt nyílt levelezők! Tiszti minden bizonnyal el fogja foglalni a helyét a kalotaszegi Jegenyén. És el fogja végezni mindazt, amit rámért a Jóisten, a népe, mindazt, amit a szeretet s a lelkiismerete diktál. S én igazi „fogadatlan prókátorként” ott is le fogok térdelni előtte.

Ferenczes István

A Székelyföld folyóirat főszerkesztője