
Fotó: Monitorul de Cluj
Ismét felütötte a fejét az új típusú koronavírus a kolozsvári onkológiai intézetben: az egész Erdélyből rákbetegeket fogadó egészségügyi intézményben négy alkalmazottnál – egy rezidens orvos, két egészségügyi asszisztens és egy gondozó – mutatták ki a fertőzést.
2020. június 10., 14:402020. június 10., 14:40
2020. június 10., 15:412020. június 10., 15:41
Emellett két Rădăuți-ból érkezett páciens is pozitívnak bizonyult – közölte szerdán Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektus. Mint mondta, a hat beteget a kolozsvári járványkórházban kezelik.
Erre úgy tűnik, szükség is van, ugyanis a Monitorul de Cluj helyi lap beszámolója szerint az onkológiát elárasztják a páciensek, akik a korlátozások miatt hónapok óta nem jutottak hozzá a kezeléshez. A súlyos betegek kígyózó sorokban várnak a bejutásra, ugyanis az intézménybe való beutalás előtt mindenkinek át kell esnie a járványügyi ellenőrzésen.
Mircea Abrudean prefektus szerint a kolozsvári onkológiára naponta mintegy 500 beteg jelentkezik.
– mondta, sajnálatát fejezve ki, hogy a nagybetegeknek órákig sorban kell állniuk, hogy bejuthassanak és megkaphassák az életbe vágó kezelést.
így Nelu Tătaru egészségügyi miniszter átfogó járványtani vizsgálatot rendelt el. A fertőzöttek felkutatása nem könnyű feladat, mivel Erdély valamennyi részéről érkeznek betegek.

Átfogó járványtani vizsgálatot rendelt el Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a kolozsvári onkológiai intézetnél, ahol húsz koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak az elmúlt napokban.
Patriciu Achimaş-Cadariu, az egészségügyi intézmény igazgatója akkor az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a járvány kezdete óta minden előírást szigorúan betartanak, és épp azért döntöttek úgy, hogy a teljes személyzetet és az összes pácienst tesztelik, mivel a kórház betegeinek legyengült immunrendszere ezt indokolttá teszi.
Kolozs megyében jelenleg 49 Covid-19 beteget ápolnak, közülük 32 van a megyéből. Négy beteget az intenzív osztályon kezelnek.

Lezárták a kézdivásárhelyi városi kórház sebészeti osztályát, miután két ott dolgozó orvost koronavírus-fertőzéssel diagnosztizáltak – tájékoztatott közleményben az egészségügyi intézmény vezetősége.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!