
Katonai sátrakat állítottak fel a kolozsvári onkológia előtt a járvány idején
Fotó: Rostás Szabolcs
Átfogó járványtani vizsgálatot rendelt el Nelu Tătaru egészségügyi miniszter a kolozsvári onkológiai intézetnél, ahol húsz koronavírus-fertőzéses esetet diagnosztizáltak az elmúlt napokban.
2020. április 13., 13:092020. április 13., 13:09
2020. április 13., 16:282020. április 13., 16:28
A hivatalos tájékoztatások szerint a daganatos betegeket ellátó egészségügyi intézménynél összesen 974 személyt vetettek alá vírustesztnek azóta, hogy a múlt héten észlelték az első fertőzöttet. Mircea Abrudean Kolozs megyei prefektus közölte, pénteken 16 koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak, 14 pácienst, egy asszisztenst és az intézet pszichológusát.
Az ügyben járványtani vizsgálatot indított a Kolozs megyei közegészségügyi igazgatóság, az esetleges további fertőzöttek felkutatása azonban nem könnyű feladat, mert a kincses városi onkológiára Erdély valamennyi részéről érkeznek betegek. Patriciu Achimaş-Cadariu, az egészségügyi intézmény igazgatója az Agerpres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a járvány kezdete óta minden előírást szigorúan betartanak, és azért döntöttek úgy, hogy a teljes személyzetet és az összes pácienst tesztelik, mivel a kórház betegeinek legyengült immunrendszere ezt indokolttá teszi. A koronavírussal diagnosztizált esetek mind tünetmentesek – nyomatékosította az igazgató.
Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.
Megalakulásának 80. és önállósodásának 50. évfordulóját ünnepelte a
Marosvásárhely-Felsővárosi Református Egyházközség. Az immár évek óta hagyományos Felsővárosi Napok idei mottója: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr.”
A jövő évi érettségi kompetenciavizsgáit április 12-23. között tartják – jelentette be kedden az oktatási minisztérium.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
Marosvásárhely felkerült az európai szecessziós városok térképére – jelentette be kedden a Maros Megyei Tanács által létrehozott Visit Maros Egyesület.
Megközelítette az 1500 kilométert a romániai gyorsforgalmi úthálózat hossza, miután hétfőn délután átadták az A7-es moldvai autópálya legújabb, Adjud és Bákó közötti, 47,10 kilométeres szakaszát.
Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi a Szatmár megyei Vámfalu lakosai: láthatták, amint az alpolgármester egy robogón „végigszáguld” a településen, kezében egy tüzérségi lövedékkel.
Romgaz a következő napokban ténylegesen aláírja az Azomureș vegyipari kombinát átvételéről szóló szerződést, miután pénteken sikeresen lezárult az összes kötelező jóváhagyási eljárás.
Csaknem tíz év alatt 7000 gazda részesült támogatásban, 120 nagyberuházás valósult meg, élelmiszer-feldolgozók, raktárak, szállodák épültek az erdélyi gazdaságfejlesztési program keretében. Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Brassó az első város, amely csatlakozik a Lift az életért elnevezésű projekthez, amelynek célja, hogy a négyemeletes panelházakban is szereljenek be liftet, megkönnyítve ezáltal az ott lakók életét.
szóljon hozzá!