
Rajtaütésszerű vizsgálatra érkezett hétfőn a marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházba a miniszterelnök ellenőrző testülete – a Bukarest több egészségügyi intézményében már elvégzett ellenőrzéshez hasonlóan azt vizsgálják, hogyan szerezték be a Hexi Pharma által gyártott fertőtlenítőszereket. Vásárhely mellett Craiován is vizsgálódnak – közölte kedden Facebook-oldalán a miniszterelnök ellenőrző testülete.
2016. május 17., 19:092016. május 17., 19:09
Amint arról korábban írtunk, a kormány múlt szerdán bejelentette: a Hexi Pharma termékeit érintő vizsgálatok hivatalos eredményei szerint a fertőtlenítőszereket akár tízszeresen is felhígíthatták. Victor Strâmbu egészségügyi államtitkár közölte: a szerek nem megfelelőek, ezért kivonják őket a forgalomból, a cégre pedig 40 000 lejes bírságot róttak ki.
Hogy miért pont Marosvásárhelyre szállt most ki az ellenőrző testület, nem indokolták meg, de mindenképp összefüggésben állhat azzal, hogy itt találták az egyik leginkább felhígított fertőtlenítőt. A hivatalos tájékoztatás szerint a Maros megyében begyűjtött, Hexi Pharma által gyártott és forgalmazott kórházi tisztítószerminták alapján a bukaresti laboreredmények a csomagoláson feltüntetett értéknél 4200-szor kisebb koncentrációt is kimutattak.
Bécsből jöhet az új miniszter
Vlad Voiculescu közgazdász, a pénzügyminiszter kabinetigazgatója válthatja az egészségügyi miniszteri székben a Hexi Pharma-botrány miatt lemondott Patriciu Achimaş-Cadariut. Politikai források a Mediafax hírügynökségnek megerősítették kedden, hogy a kormány képviselői tárgyalnak ez ügyben Vlad Voiculescuval. A tárca várományosa kapcsán az elkövetkező napokban várható döntés.
A szakember 14 évet élt Bécsben, és az évek során több egészségügyi szociális projektben is benne volt, a legismertebb ezek közül a citosztatikumok hálózata, amelynek keretében önkéntesek hoztak be olyan létfontosságú gyógyszereket a romániai rákos betegeknek, amelyek nem voltak megtalálhatóak az itteni kórházakban, gyógyszertárakban.
A kórház szóvivője viszont hétfői megkeresésünkkor igyekezett megnyugtatni az embereket, mondván, nem használják a Hexi Pharma termékeit, ám fennakadás sem alakult ki, hiszen eddig is volt szerződésük egy másik gyártóval, jelenleg kizárólag ennek a fertőtlenítőszereit használják.
A legfőbb ügyészség szintén kedden jelentette be, hogy két szakértői vizsgálatot rendeltek el a Hexi Pharma termékei kapcsán.
Közben kedden kellett volna tárgyalnia a bukaresti törvényszéknek a botrányos fertőtlenítőszereket gyártó és forgalmazó cég fizetésképtelenné nyilvánítását, ám időközben a Hexi Pharma illetékesei visszavonták erre vonatkozó kérésüket. Emögött – mint ismeretes – az áll, hogy egy nappal korábban a legfőbb ügyészség kérésére a fővárosi törvényszék úgy döntött, két hónapig a Hexi Pharmát tilos felszámolni. A bukaresti törvényszéken május 10-én iktatták a cég fizetésképtelenségi kérelmét, eszerint a Hexi Pharmának 23 426 229 lejre rúgó adósságai vannak.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!