Hirdetés

Fertőtlenítőbotrány: Cioloş szóra bírná az orvosokat

Eddig nem érkezett panasz az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA) a kórházi fertőtlenítőszerek, illetve az ezek hígításával vádolt Hexi Pharma cég ügyében – közölte kedden a Mediafax hírügynökség jelentése szerint Laura Codruţa Kövesi főügyész, az intézmény vezetője.

Pap Melinda

2016. május 10., 19:232016. május 10., 19:23

2016. május 10., 22:032016. május 10., 22:03

Elmondta, az ügyben indított eljárásról a legfőbb ügyésszel is tárgyalt, és abban állapodtak meg, hogy amint felmerül a korrupciógyanú, értesítik a DNA-t. Kövesi elmondta, hogy az általa irányított intézmény az elmúlt években valamennyi jelentésében felhívta a figyelmet az egészségügyi rendszerben uralkodó korrupcióra, és több közbeszerzési eljárást is vizsgáltak. Többek között a megyei önkormányzatok által lebonyolított, az általuk fenntartott kórházakat érintő beszerzésekről van szó, de olyan ügy is volt, melyben egészségügyi államtitkár volt az érintett, sorolta.

Dacian Cioloş kormányfő kedden úgy nyilatkozott, hogy a következő egészségügyi miniszternek be kell tömnie a fekete lyukakat, és meg kell szüntetnie a veszteséges forrásfelhasználást. Kifejtette, hogy az új tárcavezető – akit napokon belül kinevez – feladata lesz az is, hogy átláthatóvá tegye a rendszer működését, és jogszabály-módosításokat kezdeményezzen.

A Mediafax szerint a miniszterelnök arról is beszámolt, hogy arra kérte az egészségügyi államtitkárokat, péntekig készítsék el a fertőtlenítőszerek használatára vonatkozó miniszteri rendeletet, mivel ki szeretné egészíteni a törvényi keretet. A News.ro kormányforrásokra hivatkozva lehetséges egészségügyi miniszterjelöltként Leonard Azamfireit, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektorát említette, aki a Maros megyei sürgősségi kórház altatóorvosa. A MOGYE rektoraként magyarellenes intézkedéseiről vált ismertté, többek között arról, hogy meghiúsította a magyar tagozat létrehozását.

Az egészségügyben tapasztalható krízishelyzet megoldásairól beszélve Dacian Cioloş kormányfő kedden cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) azon állítását, miszerint korábban informálták volna a kormányfői hivatalt a kórházi fertőzésekről és a fertőtlenítés hiányosságairól. Mint mondta, nem kapott erre vonatkozó információkat a hírszolgálattól, és néhány napja beszélt is erről Eduard Hellvig SRI-igazgatóval, aki egy átfogó szintézist ígért a témában.

A kormányfő Patriciu Achimaş-Cadariu lemondott egészségügyi miniszter kijelentésére is reagált, miszerint érdekcsoportok vannak az egészségügyben. Elmondta, a volt tárcavezető neki nem beszélt erről, és elvárná, hogy hozza nyilvánosságra azt, amit tud. Hozzátette, szerinte ezt minden orvosnak, az egészségügyi rendszer valamenynyi alkalmazottjának meg kellene tennie, hiszen ezáltal lehetne viszszanyerni a páciensek bizalmát.

A kórházi fertőtlenítőszerek ügyében hivatalból indított eljárás kapcsán a főügyészség kedden délután kihallgatta Dan Codreát, a Hexi Pharma cég tulajdonosát, az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint a vállalkozó, akit a romániai kórházaknak feláron eladott fertőtlenítőszerek hígításával vádolnak, nem volt hajlandó nyilatkozni a sajtónak.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés