Hirdetés

Féltik a közbiztonságot

Megoszlanak a vélemények a vidéki rendőrségek belügyminisztérium elrendelte átszervezésének hatékonyságáról. A Krónika megtudta: több erdélyi és partiumi megyében jelezték a községi önkormányzatok képviselői, hogy a vidéki rendőrőrsök központosítását követően fokozatosan romlik a közbiztonság, mivel az átszervezés eredményeként a régi községi egységekben jelenleg egy-két alkalmazott teljesít 8 órás szolgálatot, így nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat. György Ervin Kovászna megyei prefektus tegnap jelentette be: a háromszéki polgármesterek közül többen is panaszkodtak, hogy az átszervezés óta romlott a közbiztonság a falvakban, több a lopás és a csendháborítás.

Bíró Blanka

Babos Krisztina

Kőrössy Andrea

2011. szeptember 27., 06:202011. szeptember 27., 06:20

Az is zavarja a vidékieket, hogy amire a járőrök kiérnek, a tolvajoknak már bottal üthetik a nyomát, de ha már kimentek, akkor ellenőrzik a lakosságot, a munka azonban legtöbb esetben nem jár eredménnyel. A prefektus elmondta, tárgyalni fog a megyei rendőrséggel az ügyben, az intézménytől várja a megoldást a kialakult helyzetre. György Ervin szerint az átszervezés során az is kiderült, hogy melyik rendőr felel meg az elvárásoknak. „Az a tapasztalat, hogy azokon a településeken, ahol a tisztségében maradt rendőrnek tekintélye van, ott nem változott a helyzet, nem romlott a közbiztonság, de sajnos, ez nem mindenhol van így” – mutatott rá a prefektus, aki szerint a gyakoribb járőrözéssel, több rendőrautó bevetésével, magasabb üzemanyagkvótával lehetne javítani a helyzeten.

Lesben állnak a tolvajok

„A romák egyre gyakrabban hangoztatják, hogy azt tesznek, amit akarnak, mert úgysincs rendőr, aki megfékezze őket” – mondta el a Krónikának Dimény Zoltán berecki polgármester. Az elöljáró szerint a rendőrség átszervezése óta jelentősen megnőtt a termény- és a falopások száma. „A járőrök hiába jönnek, mert a tolvajok kilesik, hogy mikor hagyják el a települést, és azután azt tesznek, amit akarnak” – mutatott rá Dimény Zoltán. A felső-háromszéki, közel 4000 lakosú nagyközségben jelenleg egyetlen rendőr teljesít szolgálatot, de a nyolcórás munkaideje alatt, reggel nyolctól délután négyig irodai munkát végez, tudtuk meg az elöljárótól. Az erdővidéki Mikóújfaluban viszont egyelőre nem panaszkodnak a helybeliek. Nyáguly Vilmos polgármester lapunknak elmondta, a helyi rendőrőrsön maradt a magyar nemzetiségű parancsnok, akinek munkájával meg vannak elégedve. „Ha ezután is tisztességesen végzi a munkáját, biztos vagyok benne, hogy Mikóújfaluban nem romlik a közbiztonság” – jegyezte meg a polgármester. A Kovászna megyei vidéki rendőrség átszervezése révén a jelenleg működő negyven falusi rendőrőrs közül harmincnyolcat számoltak fel. Két községben tartják fenn továbbra is a jelenlegi állományt – Előpatakon a magas bűnözési arány miatt és Kommandón, a megye legmagasabban fekvő településén, mert nehezen megközelíthető. A korábban falvakon dolgozó 136 rendőrt áthelyezték a megye öt városába, ahol a vidéki közbiztonsággal megbízott központokat hoztak létre, és onnan járőröznek a megye 122 falujában. Az átszervezéstől a rendőri munka hatékonyságának növekedését várják, hiszen a járőrök éjjel-nappal biztosítani tudják a felügyeletet. Ennek ellenére rendőrségi forrásokból úgy tudjuk, nincs elég üzemanyag, hogy éjjel-nappal hatékonyan járőrözzenek.

Tamás Gebe András tordaszentlászlói polgármester szerint még nem lehet pontosan megállapítani, hogy a vidéki rendőrségek átszervezése következtében nőtt-e a bűntények száma a Kolozs megyei településen, az eljárás azonban máris érezteti negatív hatásait. Az elöljáró a Krónika kérdésére kifejtette: Tordaszentlászlón az intézkedést megelőző időszakban sem volt megfelelő a rendőrlétszám a feladatok ellátására, a helyzet pedig csak romlani fog a közeljövőben. „Az átszervezés után növekedett a razziák száma, a rendőrök ilyenkor végigjárják a kijelölt területeket, és gondolkodás nélkül büntetik az embereket, anélkül, hogy ténylegesen áttekintenék az adott helyzetet” – mutatott rá Tamás Gebe András, aki szerint hiába rónak ki például több ezer lejes büntetést egy szociális munkásra, aki soha nem lesz képes kifizetni az összeget. A polgármester szerint a bürokratikus rendszer is fokozottan nehezíti a helyzetet, hiszen az illetékeseknek mindegyik rendőrségi esetet jelenteniük kell a tordai központban. „A lakosok inkább be sem jelentik a bűntényeket, nem vállalják az ezzel járó bonyodalmakat” – magyarázta az elöljáró. Hozzátette: a község lakói sem derűlátók az ügyben, szerintük a közeljövőben minden bizonnyal növekedni fog a lopások száma.

Önkormányzati óvintézkedések

A Szatmár megyei Túrterebesen egyelőre nem növekedett a bűnesetek száma, mióta a községi rendőrőrsöt megszűntették – állítja Gyákon Viktor alpolgármester. Elmondta azonban: az önkormányzat augusztus végén úgy döntött, hogy a terménylopások megelőzése érdekében négy mezőőrt alkalmaz, akik azóta éjjel-nappal járőröznek a község területén. Az elöljáró szerint korai lenne még összehasonlítani a jelenlegi helyzetet a korábbival, egyébként megfogalmazása szerint „különben sem most van a bűnözési idény”. Kifejtette: szerencsére náluk a tyúklopásokon kívül nemigen jelentenek egyéb bűnesetet ebben az időszakban, a mostani nyugalmi állapot pedig azzal magyarázható, hogy ilyenkor van bőven napszámosmunka, és a romák egyrészt elfoglalják magukat, másrészt pedig – mivel dolgoznak – pénzük is akad. Fézer Gábor mezőteremi polgármester viszont korábban úgy nyilatkozott lapunknak: a járőrözéssel kapcsolatos változásoktól függetlenül a közbiztonsági problémák nem oldódnak meg, ugyanis a rendőröknek túlságosan szűk a hatáskörük.

Nagy Márton, a Maros megyében található Koronka polgármestere azonban derűlátóbb, nem aggódik a település jövőjét illetően. Véleménye szerint a falut becsületes emberek lakják, akiknek eszükbe sem jutna lopással biztosítani mindennapi megélhetésüket. Mint mondta, Koronkán jelenleg egy rendőrtiszt szolgál, aki teljes mértékben el tudja látni feladatát. „Úgy gondolom, hogy az átszervezés után is túlságosan sok rendőr dolgozik országszerte. Legalább felére kellene csökkenteni az állományt, ehelyett pedig a javakat termelő munkások számát kellene szaporítani” – vélekedett az elöljáró. Az átszervezéssel kapcsolatban még nem érkezett visszajelzés a lakosok részéről – mutatott rá Kósa Péter, Csíkszentmihály polgármestere, aki ugyanakkor hibás döntésnek tartja az átszervezést, amelynek véleménye szerint negatív következményei lesznek.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés