Hirdetés

Féltik a Benedek Elek Pedagógiai Gimnáziumot

A székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Gimnázium megszűnésétől tartanak a tanintézetbe járó gyermekek szülei, akik ennek elkerülése érdekében aláírásgyűjtésbe kezdtek.

Veres Réka

2016. december 22., 15:232016. december 22., 15:23

A riadalmat az iskolában hétfőn – a tanintézet, a szülők és a városvezetés képviselőinek részvételével – tartott megbeszélés okozta, amelyen a szülők szerint a helyi önkormányzat képviselői arról beszéltek, hogy a városban túl sok elméleti osztály működik, miközben egyre kevesebb a gyermek, emiatt pedig szakoktatásra alig jelentkeznek. A szülők úgy értelmezték: a városvezetés elméleti osztályokat szüntetne meg, hogy a szakiskolák keresettebbek legyenek. Úgy tudják, az oktatási stratégiába – amelyet a helyi tanácsnak január 9-éig kell továbbítania a Hargita megyei tanfelügyelőségnek – belefoglalják a pedagógiai gimnázium természettudományok osztályának megszüntetését. Az érintettek rámutattak: az iskolában egy évfolyamon csak két párhuzamos osztály van, így az egyik kiesése veszélybe sodorná az egész tanintézet működését.

Politikai okokat sejt az osztálymegszüntetés mögött Bálint Mihály, a Benedek Elek Pedagógiai Gimnázium igazgatója, aki viszont egyelőre nem akarta részletesen kommentálni a történteket. Csak annyit árult el, hogy a megbeszélést ő hívta össze, illetve a városvezetés jelenleg nem tud elfogadható érvet mondani, amely alapján megvalósítanák az elképzelést. „Lejárt már az idő, amikor egy tollvonással el lehetett dönteni egy iskola sorsát” – tette hozzá.

Orbán Árpád, Székely­udvar­hely alpolgármestere – aki a városházát képviselte a hétfői egyeztetésen – azonban leszögezte: nem akarják bezárni az iskolát, mindössze arról számoltak be, hogy léteznek alternatívák. Kifejtette: a 2017/2018-as tanévre vonatkozó oktatási stratégiáról több kerekasztal-megbeszélést is tartottak november óta, legfőbb céljuk pedig, hogy hatékonyabbá tegyék az elméleti, valamint a szakoktatást. Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő eközben arról számolt be: nem volt szó róla, hogy bezárják az iskolát, hanem a tanintézet önálló jogi személyiségének visszavonása merült fel, ebben az esetben egy másik intézménnyel vonnák össze. Görbe hangsúlyozta: ez korántsem jelenti a tanítóképzés megszüntetését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés