Hirdetés

Felszerelték a magyar nyelvű táblákat is a 132-es úton

Helyükre kerültek a 132-es jelzésű megyei úton a magyar nyelvű helységnév-, illetve forgalomirányító táblák, amelyeket a Hargita Megyei Tanács munkatársai szereltek fel szerdán – tájékoztatott közleményében a megyei tanács sajtószolgálata.

Székelyhon

2015. december 25., 00:422015. december 25., 00:42

Borboly Csaba és munkatársai Szentegyházán és Homoródalmáson közösen helyezték ki a táblákat. Mint a tanácselnök elmondta: az utolsó simítások zajlanak az útszakaszon.

„Ha sok probléma is volt ezzel a beruházással, sikerült eljutnunk idáig az embereknek köszönhetően, akik mellé álltak, és hittek a sikerben annak ellenére, hogy nem azt a biztatást kapták, amire számítottak\" – fejezte ki köszönetét Borboly a megyei tanács teljes apparátusának, amiért a beruházás közbeszerzését újra tudták indítani és be tudták fejezni a munkálatokat. „A teljes megyei tanács érdeme a felújított út\" – fogalmazott.

A táblák kihelyezésén jelen volt a Hargita Megyei Tanács részéről Borboly Csaba elnök, Barti Tihamér és Incze Csongor alelnök, illetve a projekt megvalósításáért felelős munkatársak: Zsombori László, Kinda Jolán és Pápai Károly, András Attila szentegyházi megyei tanácsos, Rusz Sándor, Szentegyháza polgármestere, Molnár Tibor, Szentegyháza alpolgármestere, Rigó Mihály, Homoródalmás polgármestere.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a 132-es út mentén, a felújítás során kizárólag román nyelvű helység- és forgalomirányító táblákat szereltek fel. A Hargita Megyei Tanács közbeszerzést írt ki a magyar nyelvű táblák legyártására, amelyre a karácsonkői (Piatra Neamț) Katel Kft. jelentkezett. Összesen huszonnégy helységnévtáblát kell legyártani, ami áfástól 4700 lejbe került.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés