
Fotó: Varga Mihály/Facebook
Az elmúlt 10 év gazdaságépítő munkájának köszönhetően továbbra is jut forrás a családok, a hitélet és a gazdaság fejlődésének támogatására – jelentette ki Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere az új mezőpaniti református templom szentelési és átadóünnepségén vasárnap.
2021. július 18., 14:442021. július 18., 14:44
2021. július 18., 15:012021. július 18., 15:01
A Marosvásárhely melletti település templomának megépüléséhez a budapesti kormány több mint 350 millió forintos költségvetési támogatást nyújtott. Varga Mihály hangsúlyozta: a magyar kormány fontosnak tartja a nemzet összetartozásának ügyét, a külhoni és az anyaországi magyarok közös előrejutását és Európa keresztény gyökereinek, kultúrájának és értékeinek megőrzését. Ezért – idézte az MTI a pénzügyminisztert – a kormány évek óta segíti a külhoni magyarság gazdasági megerősödését.
Ismertetése szerint 2010 óta 3000 templom újult meg és csaknem 150 épült Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta részein a kormány támogatásával. Ebben az évben pedig már döntöttek a magyar templomfelújítási programról is: 1800 – ebből 1400 anyaországi és 400 külhoni – templom felújítása kezdődik meg, illetve folytatódik – közölte a tárcavezető.
„A mezőpaniti templom megépülésével nemcsak egy nagyszerű, kiemelkedő építészeti alkotás valósult meg, hanem tovább erősödött egy elkötelezett hívőkből álló, tenni akaró és megtartó közösség. A gyülekezet tagjainak hite hívta életre az új templomot, és ők voltak azok is, akik a templom építésének terhéből is jelentős részt vállaltak” – mondta a miniszter. Varga Mihály úgy fogalmazott: a járvány történései és a mostani politikai folyamatok megerősítettek bennünket abban a tudatban, hogy sem az önálló döntés jogáról, sem a keresztény hit erejéről nem mondhatunk le a nélkül, hogy kiszolgáltatottá tennénk az embereket. „Ezért a döntéshozatalaink során továbbra is a magyar emberek érdekeit kell szem előtt tartanunk, védenünk kell a magyar közösségeket, önállóságunkat és Európa keresztény alapjait” – hangoztatta a mezőpaniti templom szentelési ünnepségén a magyar pénzügyminiszter.

Hivatalosan július 18-án avatják fel a tavaly novemberben újjáépített mezőpaniti templomot. A 650 férőhelyes impozáns épület Erdély egyik legszebb új református temploma. Kovács Tibor lelkipásztorral a templomépítés göröngyös útját jártuk végig.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!