2011. július 01., 11:112011. július 01., 11:11
A program országos premier, így azt lehetetlen megmondani, menynyire egészségesek vagy betegek a váradi gyerekek az ország többi városában élőkhöz képest – mondta el Biró Rozália alpolgármester. A felmérés ugyanakkor csak a problémák egy részére derített fényt, hiszen a mintegy 1300 elsős és nagyjából ugyanennyi ötödikes mindössze 65 százaléka vett részt a vizsgálatokon, sokaknak ugyanis a szülei nem adták beleegyezésüket a részvételre, holott a városvezetőség írásban hívta fel a figyelmüket a kampány fontosságára. Mint kiderült, a fogszuvasodás előfordulási aránya a legnagyobb: az első osztályosok 78 százalékának szuvas valamelyik tejfoga, és mintegy 16 százalékuknak volna szüksége fogszabályozásra. Az ötödikesek 14 százalékánál találtak fogszuvasodást a tejfogakban, és 27 százaléknál a végleges fogakban. Dr. Sabău Maria, aki az iskolai fogorvosi rendelőket koordinálja, azt mondja, a szülőknek is fontos tudniuk, hogy hatéves korban már kinő egy olyan őrlőfog, amelynek a helyén nem volt tejfog, és amelyre épp azért nem fordítanak elég figyelmet, mert nem is gondolják, hogy már végleges. Ezzel a foggal van problémája a legtöbb ötödikesnek.
Sok diáknál fedeztek fel különböző szembetegségeket – rövidlátás, kancsalság –, de a szakemberek szerint az elsősöknél mért 21,9, illetve az ötödikeseknél felfedezett 15,5 százalékos arány nem ad okot aggodalomra, hiszen ezeknek a gyerekeknek a legnagyobb része szemüveget hord. Vérszegénységet az elsősök 7,5, valamint az ötödikesek 3 százalékánál észleltek, epeférget pedig 10, illetve 9,5 százaléknál találtak – dr. Bohács Ildikó szerint ez az arány jobb, mint amire előzetesen számítottak. Megvizsgálták a gyerekek hallását is, 25 esetben találtak ilyen jellegű problémát. A fül-orr-gégészeti vizsgálatban az elsősök 22,8, illetve az ötödikesek 18,7 százalékánál találtak problémát, ezeket a gyerekeket szakorvosokhoz irányították át. A vizsgálatok a szülők számára ingyenesek voltak, a városvezetőség 98 ezer lejt különített el erre a célra, de ebből csak 45 ezret használtak fel, mondta el Biró Rozália. Ennek, a részt vevő diákoknak a vártnál kisebb száma mellett, az az oka, hogy a szemészeti és a fül-orr-gégészeti vizsgálatot ingyenesen végezték az orvosok. A felmérést a városi tanács RMDSZ-frakciója kezdeményezte.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!