Hirdetés

Félixfürdőre költöztették a hévízi tündérrózsákat

A Bihar megyei Püspökfürdő (Május 1.) kiapadt tava helyett a szomszédos Félixfürdőn kapott helyet a Cristian Blidar biológus vezette nagyváradi kutatócsoport által megmentett és laboratóriumi körülmények között tenyésztett hévízi tündérrózsa.

2015. augusztus 17., 19:502015. augusztus 17., 19:50

Az az Európában őshonos növényként itt egyedülálló módon fennmaradt ritkaság, amely a túlzott termálvíz-kiaknázás miatt – mint ismert – tavaly már nem nyílt ki eredeti környezetében, abban a rezervátumban, ahol többek között a bordás homorcsa nevű csigafaj és a pirosszemű kele halfaj is egyedi őshonos állatfajként élt.

Mivel a szakemberek évekig hiába kongatták a vészharangot, a megyeszékhelyi állami egyetem biológusprofesszorának irányítása alatt egy csoport szakember 2013-ban önerőből nekilátott a kármentésnek. A mesterséges tenyésztés sikerét követően most a lótuszvirág újra természetes közegben virágozhat, mivel az üdülőövezetben több szállodát üzemeltető Turism Felix Rt. – amely a püspökfürdői tó mesterséges táplálásában is segített – a kutatók rendelkezésre bocsátotta az általa felügyelt egyik félixürdői termáltavat.

„A helyszínválasztás nem véletlen: az üdülőben lévő termálvíz ásványi anyagokban, illetve ph-értékében és hőmérsékletében szinte megegyezik a tündérrózsa őshonos közegével. Folyamatosan betelepítik a tóba, hogy két-három éven belül a medence teljes felületét ellepjék” – olvasható a társaság közleményében, ami egyúttal leszögezi, hogy az első bimbók kivirágzása azt jelzi, hogy a nővény életképes, önállóan tud majd szaporodni az új környezetben.

Csakhogy amíg a tündérrózsát megmentették, addig a püspökfürdői rezervátum továbbra is haldoklik. Újjáélesztése céljával ugyan az Országos Ásványkincshatóság májusban elrendelte, hogy augusztus végéig csökkentsék 30 százalékkal a környék termálvíz-kitermelését, ám az illegális kutak felszámolásával még mindig hadilábon állnak a helyi illetékesek. A hatóság ezt a döntést a tavaly elrendelt tudományos mérések alapján hozta meg.

A Nagyvárad melletti térségben vizsgálódó hidrogeológusok véleménye ugyanis az volt, hogy az altalaj termálvíz-kitermelése nagyobb, mint annak hozama. Arra már korábban rámutattak, hogy amíg a kiaknázást nem fogják vissza, addig esélytelen a rezervátum megmentése.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés