
Fotó: Biro Kovacs Blanka
Minden 10 ezernél több lakossal rendelkező városban új bölcsődéket építhetnek, amennyiben a parlament elfogadja azt a jelenleg a szenátus által tárgyalt törvénytervezetet, amelyet 91 honatya nyújtott be.
2016. február 14., 15:482016. február 14., 15:48
2016. február 14., 16:572016. február 14., 16:57
Az elképzelés szerint országszerte 544 bölcsődét hoznának létre, a projektet a kormány finanszírozná a megyei tanfelügyelőségek révén, az akció pedig minden, a kritériumoknak megfelelő települést érintene függetlenül attól, hogy az adott városban hány ilyen létesítmény működik.
A törvénytervezetben az is szerepel, hogy összesen 191 városban – köztük Bukarest több kerületében – hoznának létre bölcsődéket a lakosok számától függően. A beruházást 2017-ben kezdenék el, a több mint félezer létesítmény pedig 2021-re készülne el. Az ezekhez szükséges földterületeket a helyi önkormányzatok határozattal bocsátanák a kabinet rendelkezésére legfeljebb 60 nappal a programra vonatkozó kormányhatározat elfogadása után.
A tervezet indoklásában a kezdeményező honatyák úgy fogalmaznak: a beruházás célja a gyermekvállalás ösztönzése, a projekttel ugyanakkor csökkentenék a dadák körében mért fekete munkát, és a szülőkre háruló eltartási nevelési költségeket, illetve lehetőséget nyújtanának a kismamáknak arra, hogy korábban visszatérjenek a munka világába.
A dokumentumot többségében a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románia Fejlődéséért Országos Szövetség (UNPR) képviselői és szenátorai írták alá, a tervet ugyanakkor RMDSZ-es, konzervatív párti (PC) és a Mircea Geoană vezette szociális párti (PSRO) honatyák is támogatják. A PSRO egyébként egy olyan törvénytervezetet is készít, amely arra kötelezné a helyi önkormányzatokat, hogy minden 15 ezer lakos után hozzanak létre legalább egy bölcsődét.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!