Hirdetés

Fejtörést okoz a tilosban parkolás

Egyelőre nem világos, hogy mikortól alkalmazható a tilosban parkoló autók elszállítására vonatkozó határozat, amelyet a kormány a múlt héten fogadott el.

Gyergyai Csaba

2016. december 21., 15:372016. december 21., 15:37

Bár elvileg az új szabályok a Hivatalos Közlönyben való megjelenést követően 30 nappal – január végétől – lépnek hatályba, a gyakorlatban több kérdés is felmerül a végrehajtásuk kapcsán.
A kormány szerint a határozat olyan intézkedéseket tartalmaz, amelyek visszaszorítják a közterület-fenntartó vagy az önkormányzat által megbízott magáncégek járműelszállítással való nyerészkedését.

A határozat leszögezi: a szabálytalanul parkoló autók elszállítását ezentúl csak a közlekedési rendőrség kezdeményezheti, ezt követően értesítik a polgármesteri hivatal által az elszállítással megbízott céget. A polgármesteri hivataloknak két opciójuk van: vagy liciten választanak ki egy magáncéget erre a célra, vagy maguk oldják meg az elszállítást.

Tárgyalnak a polgármesteri hivatalokkal

Florentin Brăcea, az országos közlekedésrendészeti főosztály parancsnoka keddi sajtótájékoztatóján azt mondta, a cél az volt, hogy mielőbb tisztázzák a másfél éve fennálló joghézagot, az új határozatról pedig külön-külön konzultálni fognak a polgármesteri hivatalokkal.

„Tisztáztuk a hatásköröket, és a törvény hatálybalépését követően tisztázódik az is, hogy a polgármesteri hivatalok hogyan oldják meg a tilosban parkoló járművek elszállítását. Nem az a cél, hogy a lehető legdrasztikusabban fellépjünk, az a szándékunk, hogy kiküszöböljük a problémákat ott, ahol rendszeresen előfordulnak: a rendkívül forgalmas útszakaszokon, a nagyobb városok központjában, olyan helyszíneken, ahol a tilosban parkoló járművek veszélyt jelentenek” – magyarázta a közlekedésrendészeti főosztály parancsnoka. Florentin Brăcea szerint a bírság nem változott szabálytalan parkolás esetén: három büntetőpont és 250 lej pénzbírság, amennyiben ezt két munkanapon belül befizetik.

Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere szerint a szabálytalanul parkoló járművek elszállítását a polgármesteri hivataloknak saját hatáskörben kell megoldaniuk, a behajtott bírságok ugyanis a helyi büdzsébe folynak be. „A váradi polgármesteri hivatal korábban vásárolt három járművet erre a célra, a bírságokat és az elszállítási költségeket pedig egy külön számlán gyűjtjük, a pénzt újabb parkolóhelyek létrehozására fordítjuk” – mondta Bolojan. Leszögezte: nem tervezik, hogy újabb parkolóhelyeket hozzanak létre a megyeszékhely központi részén, az a céljuk, hogy minél „szellősebbé” tegyék a belvárosi forgalmat.

„A járda legyen a gyalogosoké!”

A kormányhatározat továbbá azt is kimondja, járdán csak akkor parkolhatnak az autók, ha azon felfestés jelzi ezt a lehetőséget, és legalább egyméteres szélességű hely marad a gyalogosoknak is, valamint a parkoló gépkocsi nem akadályozza az úttest vagy a speciális sávok járműforgalmát. A járdán nem alakíthatók ki parkolóhelyek az útkereszteződések vagy a tömegközlekedési megállók tízméteres körzetében. Bolojan rámutatott: a helyi önkormányzatok megtehetik, hogy teljesen megtiltják a járdán való parkolást. „A nagyváradi önkormányzat azt szeretné, ha a járda a gyalogosoké maradna, és valószínűleg márciusig tanácshatározat is születik majd erre vonatkozóan, és ezt megelőzően közvitát is szervezünk majd” – mondta az elöljáró. 

Nicolae Robu, Temesvár polgármestere is úgy véli, az önkormányzatoknak legalább egy-két hónapra van szükségük, hogy a kormányhatározat friss előírásait alkalmazni tudják. Az elöljáró azt szeretné, ha a polgármesteri hivatal továbbra is saját hatáskörben oldaná meg a tilosban parkoló járművek elszállítását, erre azonban jelenleg nincsen elegendő felszerelésük. „Évek óta problémát jelentenek a tilosban parkoló autók Temesváron – főleg a belvárosban –, és örülünk annak, hogy a kormány végül tisztázta a hatásköröket ebben a kérdésben. Legkésőbb februárban már biztosan felkészültek leszünk az alkalmazásra” – nyilatkozta a Hotnews hírügynökségnek a polgármester. 

Amint arról beszámoltunk, a legfelsőbb bíróság a nép ügyvédjének fellebbezésére tavaly májusban érvénytelenítette a szabálytalanul parkoló autók elszállítására vonatkozó önkormányzati határozatokat, mivel ennek szabályozása nem önkormányzati hatáskör. Az ombudsman jogegységesítést kért a legfelső bíróságtól, mivel autótulajdonosok ezrei pereskednek az önkormányzatokkal, ám a bíróságok nem ítélkeztek egységesen az ilyen esetekben.
A pórul járt szabálysértők többnyire nem a közlekedési kihágásért kiszabott közlekedési bírságot, hanem a jármű elszállítását és őrzését tartalmazó „szolgáltatás” borsos, sokszor ezer lejt közelítő árát kifogásolták.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 24., szerda

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán

Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.

Az adóhivatal végrehajtási eljárást kezdeményezett a verespataki aranybányaprojekt kapcsán
Hirdetés
2025. december 24., szerda

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra

A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.

Ünnepek biztonságban: rendőrségi ajánlások karácsonyra
2025. december 24., szerda

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében

Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.

Spontán konfliktus nyomán felgyújtotta a házat egy férfi Szatmár megyében
2025. december 24., szerda

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet

Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.

Szebeni szállodai baleset: kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót

2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.

Látványosan megemelik Brassóban az idegenforgalmi adót
2025. december 23., kedd

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül

A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.

Új finanszírozási ígéretek, régi aggályok a kolozsvári földalatti körül
2025. december 23., kedd

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei

Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.

Hiperbár kamrában gyógyulhatnak a kolozsvári rehabilitációs kórház páciensei
Hirdetés
2025. december 23., kedd

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)

Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Beomlott egy luxusszálloda beltéri medencéje fölötti mennyezet, búvárokat is bevetnek (Frissítve)
2025. december 23., kedd

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon

A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.

Az 1989-es forradalom egyetlen magyarországi áldozatára emlékeztek Aradon
2025. december 23., kedd

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Hirdetés
Hirdetés