2011. július 29., 08:062011. július 29., 08:06
A 66 éves férfi ellen a nagyváradi ügyészség szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes főosztálya (DIICOT) indított bűnvádi vizsgálatot, mivel a nyomozati anyag szerint hamis papírokkal próbálta kicsempészni az országból a kiskorút. A DIICOT szerint Fejtő hatvanezer euróért megvásárolt egy 14 éves roma lányt egy nagyszalontai asszonytól, a kiskorút szexuálisan kizsákmányolta, majd amikor az áldozat megszökött tőle, utána jött a hajdúvárosba, és hamis iratokkal próbálta kicsempészni Romániából. A kihallgatás során a 66 éves férfi azt állította, hogy őt nemes szándékok vezérelték, és humanitárius okokból akarta külföldre menekíteni a gyermeket. Az időközben állami gondozásba helyezett lány azonban azt állítja, a férfi bántalmazta, szexuális kapcsolatot létesített vele, sőt többször arra kényszerítette, hogy orgiákon vegyen részt a barátaival.
Sallak István, Fejtő nagyváradi ügyvédje a Krónikának elmondta, védence ellen nem emeltek vádat, és mivel feloldották a Románia elhagyásáról szóló korábbi tiltást, Franciaországba utazott. Hozzátette, az ügyben nincsenek bizonyítékok, és a szülei által Párizsban koldulásra kényszerített lányt a gyermekek felkarolásával, segélyezésével foglalkozó, Fejtő alapította ASPEC szervezet vette gondozásba. Az ügyvéd szerint Fejtő valóban adott pénzt a szülőknek, hogy Romániába visszaköltözve vegyenek maguknak házat, továbbá Sallak szerint a szülők ugyanabban a kocsiban ültek a nagyszalontai kiutazási kísérletkor, amelyben a lány. Az ügyvéd ugyanakkor kérdésünkre megerősítette: 2003-ban a francia igazságszolgáltatás két év felfüggesztett, négy év próbaidős börtönre ítélte Charles Fejtőt, mert szexuálisan zaklatott egy 15 éves kambodzsai lányt, akit háborús árvaként menekített ki az ázsiai országból.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!