2007. május 14., 00:002007. május 14., 00:00
Geréb Zsolt, a házigazda egyetem rektora elmondta, az uniós csatlakozás után a felsőoktatási intézménynek a versenyképesség és a fejlődés irányába mutató képességeket kell felmutatnia. Szerinte a nagyváradi egyetem sikeres e téren, hiszen két héttel ezelőtt Tudományos Diákköri Konferenciát, ezúttal pedig nemzetközi versenyt szerveztek a diákok. Geréb Zsolt lapunknak elmondta, úgy tűnik, sínen van a PKE akkreditálása. A napokban Markó Béla kormányfőhelyettes arról tájékoztatta az egyetem vezetőségét, hogy az akkreditációs iratcsomót immár valamennyi illetékes intézmény jóváhagyta, így a román kormány várhatóan rövidesen napirendre tűzi a dosszié elbírálását. Geréb Zsolt rektor megerősítette, hogy elhárultak az akadályok a református vallástanár és a szociális munkás szak végzős hallgatóinak Kolozsváron történő államvizsgáztatása elől is. Ez a két szak megkapta a végleges akkreditálást, ám a szükséges kormányrendelet megszületéséig a Nagyváradon végzett hallgatóknak más, véglegesen akkreditált egyetemeken kell államvizsgázniuk. E két szak végzősei a megegyezés szerint idén a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem református tanárképzőjében fognak diplomázni.
Különben a hétvégén rendezett Közgazdász Napokra nagyváradi, budapesti, győri, szolnoki és csíkszeredai egyetemisták neveztek be. Az összesen nyolc, egyenként háromfős csapatnak az első fordulóban gazdasági konfliktust megoldó feladatokat kellett kidolgoznia, majd nyilvános vitán beszélték meg és védték meg saját elképzeléseiket. A verseny érdekessége az volt, hogy két-két csapat ugyanazt a témát kapta, és a különböző megoldási módszereket is össze kellett hasonlítaniuk, megindokolva saját változatukat. Tőkés László királyhágómelléki református püspök, a rendezvény fővédnöke megnyitóbeszédében az erdélyi gazdasági értelmiségi réteg kialakulásának fontosságát hangsúlyozta. Az egyházfő szerint a gazdaság megerősítése az erdélyi magyarság erkölcsi tőkéjévé is válhatna, az egyetemépítés pedig rejtett kincs, jó beruházás a nemzeti közösség számára.
A szakértői előadások keretében a vendéglátóiparról értekező Pápay Zoltán nagyváradi vállalkozó a gasztronómiai turizmus hangsúlyosabbá válását emelte ki. Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója a határon átívelő bankszolgáltatásokról beszélt a hallgatóknak. Közölte, a magyarországi pénzintézet két éven belül kétszáz fölé emelné jelenlegi 72 romániai bankfiókjának számát, és részt vállalnának az EU határ menti együttműködéseket célzó pályázatainak lebonyolításában is. Tolnai Istvánnak, a Sapientia-EMTE kuratóriumi tagjának javaslatára, miszerint a PKE és az OTP Bank együttműködéseként képezzenek bankszakembereket, Diósi közölte: a pénzintézet máris tudna fogadni gyakornokokat, sőt ösztöndíjrendszer beindításának lehetőségét is vizsgálja.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.