2011. május 25., 15:112011. május 25., 15:11
A Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósult, 129 ezer euró összköltségű program elsősorban a térségben élők periférikus helyzetéből adódó hátrányok csökkentését célozta, a kezdeményezésben magyar és román oldalon számos civil szervezet és városi intézmény vett részt.
A nagyrészt uniós támogatásból megvalósított program a szociális, a kulturális és az energetikai szférában tevékenykedő szakemberek tapasztalatcseréjén alapult: a két város rendőrségi szervezeteinek szakmai találkozója mellett a határ két oldalán élő fogyatékos fiatalok helyzetéről tartottak konferenciákat. A Nyírségi Ősz programsorozat keretében megrendezett kulturális találkozón helyi és határon túli hagyományőrző és művészeti csoportok mutatkoztak be.
A testvérvárosi kapcsolat fejlesztésére márciusban további pályázatokat nyújtott be a nyíregyházi önkormányzat, a több tízezer eurós programok például a média területén fűzhetik szorosabbra az eddig is kiemelkedő együttműködést - emelte ki a zárókonferencián Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), Nyíregyháza polgármestere. Illyés Gyula, Szatmárnémeti önkormányzati vezetője a 2000 óta tartó testvérvárosi kapcsolat egyik legkidolgozottabb programjának nevezte a most lezárt projektet.
Elsősorban a gazdasági élet területén szeretnék szorosabbra fűzni az együttműködést; Szatmárnémeti már benyújtott egy szintén uniós pályázatot, amely a határ két oldalán lévő kis- és középvállalkozások kapcsolatfelvételét segíti elő - mondta az önkormányzati vezető. Hozzátette: hosszabb távon egy regionális együttműködési régió létrehozása a cél, amelybe a két város mellett a megyei önkormányzatokat és a határ mellett fekvő magyar és román településeket is bevonnák.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
szóljon hozzá!