
Csaknem nyolc évnyi részleges vagy teljes lezárás után februártól ideiglenesen megnyitják a turisták számára Déva várát – írta internetes oldalán a Nyugati Jelen napilap.
2016. január 25., 12:352016. január 25., 12:35
A vár megnyitásáról Petru Mărginean, Déva polgármestere számolt be. A vár felújítását 2008-ban kezdték el, 2009-ben azonban félbeszakították. A 2012-ben újraindított munkálatok óta csupán a külső udvarok egy részét lehetett látogatni. Tavaly októberben azonban ezeket is lezárták, hogy újraépíthessék a hajdani feljárást biztosító hidat. A 38,4 millió lej értékű felújítás december végére nagyjából befejeződött, de a még hátra lévő 4 millió lejbe kerülő utolsó simítások akár júniusig is elhúzódhatnak.
A felújítási munkálatok során újraépítették az első és második kaput, felújították a teljes külső várfalat, a hajdani gyalogos feljárást biztosító csigalépcsőt a keleti oldalon, megépítették a belső várba vezető hidat a nyugati oldalon, valamint korszerűsítették a vár alatti parkból az első és második kapun át vezető teljes utat. A felújított várrészt közművesítették, így az évszázados falak között immár korszerű áram-, víz- és csatornahálózat működik.
A felújítás jelenlegi – az Európai Unió forrásaiból finanszírozott – szakasza a külső falakra és a külső udvarokra terjedt ki. A városvezetés azonban a belső várudvar korszerűsítését is tervezi. Az önkormányzat még nem döntötte el, hogy saját forrásaiból vagy újabb EU-s pályázattal próbál pénzt szerezni erre.
A várat még lezárt állapotban is százezren látogatták meg 2015-ben. A belső várudvarba 2008 óta csak a magyar unitárius egyház zarándokait engedték be, akik minden év novemberében felkeresik az egyházalapító Dávid Ferenc sírját.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!