Délelőtt Orbán Viktor és Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke vonul félre beszélgetésre, a kora délutáni órákban pedig Tőkés Lászlóval találkozik a volt magyar kormányfő. Ezt követően kezdődik a fősátorban Az erdélyi magyar érdekképviselet esélyei Brüsszelben című előadás, amelynek keretében eredetileg Markó Béla–Tőkés László-csúcstalálkozót terveztek. Markó távolmaradása után Tőkés beszélgetőpartnere Gál Kinga EP-képviselő és Martonyi János magyar exkülügyminiszter lesz. Különös figyelmet érdemel a péntek délelőtt 10.30-kor kezdődő Az oktatás versenyképessége Közép-Európában – A kisebbségi oktatás létjogosultsága a versenyképesség tükrében címet viselő előadás is. Az irodalmi sátorban pénteken Orbán János Dénes, Sántha Attila, Fekete Vince és Nagy Koppány Zsolt a vendég. Mindkét napon várja az érdeklődőket a természettudományi és a könyvsátor, a borsátorban pedig a szekszárdi és a tokaji borvidék mutatkozik be. Változás a koncertprogramban: pénteken este elmarad a Şuie Paparude együttes fellépése, színpadon lesz viszont a tegnapután, a Magashegyi Underground Bocskor Bíborkával, a Kaukázus és a Colorstar együttes. Szombaton este a Boban Markovic Orkestar, a P. Mobil és a Quimby együttes buliján búcsúzhat a közönség a 18. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábortól.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.