Ugyanebben az órában a Maros partján a Zanzibár koncertezik. Ezt követően egyik helyszínen a Kispál és a borz lép fel, a másikon a Paraziţii. A lemezlovasok közül a Kiss Arénában az éjszakába nyúló órákban Adrian Eftimie, a németországi Tom Novy és Kühl keverik a zenét. A Zakuska színpadon a Kumm, a Brains és a helyszín nevét viselő együttes ígérkezik az est csúcspontjának.
Mától kezdődik az Artthing Színpad négynapos idénye. Délután 3 órától Weöres Sándor Pajzán verseinek megzenésített változatát a budapesti Kiss Barna és Kisfalusi Lehel adja elő. Az Exi-T-heatre-ben 13 órától a kolozsvári Excalibur Bábtheátrum Oedipus Kolonosban című produkcióját érdemes megtekinteni. Aki könnyebben emészthetőre vágyik, látogasson a Humorfesztivál sátrába. A hangot 14 órakor Zsók Levente adja meg a Hogyan ne csajozzunk bugyi nélkül? hódítási útmutatójával, majd Székely Csaba paródiája következik. Végül 16 órakor a Szomszédnéni Produkciós Iroda két tagjából, Bálint Ferencből és Tóth Szabolcsból folyik mindaz, ami a műsorfüzet szerint „csak hülye duma, és más semmi”.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.