A Szilágy megyei tanfelügyelőség azonban még az idén 15 iskolabuszt kíván vásárolni minisztériumi támogatásból. Ioan Abrudan megyei főtanfelügyelő úgy véli, célszerűbb lett volna, ha az iskolabuszprogram kezdetekor nem régiók szintjén, hanem külön, megyénként szerveztek volna licitet a kisbuszok megvásárlására. „Ha idén nem tudjuk lehívni a kisbuszok megvásárlására szánt összeget, márciusig semmiképp sem kapunk majd pénzt – ezt el szeretnénk kerülni” – nyilatkozta a Mediafax hírügynökségnek a Szilágy megyei főtanfelügyelő.
Egyéb fejlesztésekkel kapcsolatban Adomniţei reményét fejezte ki, hogy a következő iskolai évben meg tudják kétszerezni az iskolai campusok számát. Az oktatásügyi minisztérium 2008-as tervei szerint 84 bentlakást építenek, 46 egységgel bővítik a szakiskolák számát. Emellett a jövő évben minden oktatásügyi intézményben informatikai laboratóriumot fognak berendezni.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.