Hirdetés

Évszázados előrelépés

Nagyvárad: Európai uniós pénzekből újulna meg a város legjelentősebb műemlék épülete, a középkori vár. Tizenhatmillió eurót fordíthat a nagyváradi önkormányzat a város legértékesebb műemlék épülete, a vár felújítására és a turisztikai körforgásba való bevezetésére. A Regionális Operatív Program turizmussal foglalkozó fejezetének keretében megpályázott öszszeget uniós forrásokból nyernék viszsza nem térítendő kölcsön formájában, a helyreállítás két szakaszban valósulna meg.

Pap Melinda

Pap Melinda

2008. január 09., 00:002008. január 09., 00:00

„Ez hatalmas elõrelépés, hiszen végre lehetõségünk van látványos munkálatokat végezni, amire az 1800-as évek óta nem volt példa\" – nyilatkozta a Krónikának Marcel Boloº, a polgármesteri hivatal ingatlankezelõ osztályának vezetõje. A vár felügyeletével megbízott igazgató elmondta: év végén írták alá a szerzõdést a környezetvédelmi minisztériummal 400 ezer euróról a megvalósíthatósági tanulmány és a mûszaki terv elkészítésére. Ezt követõen két szakaszban 8-8 millió eurót kaphatnak az épületegyüttes helyreállítására.

A projekt keretében nyolc épületrész teljes felújítására kerülne sor: a Fejedelmi palota mellett az egykori laktanyák (K és L épületek), a várgondnokság épülete (I), az élelmiszerraktár és pékség épülete (G és H), a kõtár, illetve a keleti kapu (M) újulna meg, mondta Boloº. Szerinte az elõtanulmányok és a mûszaki terv elkészítése fél évet vehet igénybe, az erre vonatkozó versenytárgyalást a Proiect Bihor Rt. nyerte, amely rendelkezik a mûvelõdési minisztérium engedélyével. „Mivel uniós pénzekrõl van szó, szigorú feltételeknek kell eleget tennünk, csak olyan cégekkel dolgozhatunk, amelyek eredeti formájában képesek helyreállítani az épületegyüttest\" – magyarázta az igazgató. Úgy vélte, a terv elkészítésére vonatkozó licitet novemberben írhatják ki, ekkor kerülhet sor az újabb szerzõdés megkötésére, amely szerint a kivitelezõnek három év alatt kell elkészülnie a munkálatokkal.

A jelenlegi munkálatok kapcsán Boloº a nyugati kapu melletti épületrészben zajló helyreállítási munkálatokat, illetve a vármúzeum kialakítását említette. Ezt a könyvtárral és a galériával együtt rég át kellett volna adni: a stukkókkal díszített Griffes Termet és a mellette levõ helyiségeket már feltárták – utóbbiakban Erdély-szerte egyedülálló falfestményeket találtak –, az itt mûködõ Bihorul Néptáncegyüttes miatt viszont eddig nem kerülhetett sor rá. Az igazgató szerint azonban idén végre felavathatják a kulturális létesítményeket. 2008-ban készülne el a Csonkabástyára tervezett nyári színház is. A megyei és városi tanács által közösen finanszírozott létesítmény építéséhez megkapták a mûvelõdési tárca jóváhagyását, valamint az építkezési engedélyt, és a tavaly kiutalt pénzösszegbõl az építõanyagot is beszerezték. Novemberben a kivitelezõ céget is kiválasztották, a létesítménynek félév alatt kell elkészülnie.

Az idei év a vársánc szempontjából is kedvezõnek bizonyul, ennek egy részében az önkormányzat dendrológiai parkot hozna létre. A 14 milliárd lej értékû projekt szintén a környezetvédelmi minisztérium támogatásával valósulna meg, a szerzõdést jövõ héten írják alá a felek, mondta az igazgató. Marcel Boloº szerint mindez nagy elõrelépés a vár helyreállítása szempontjából, hiszen az elmúlt években az önkormányzat önerõbõl nem tudott látványos munkát végezni, csupán „foltozgatásra\" tellett.

Biró Rozália alpolgármester ugyanakkor arról számolt be lapunknak, hogy az idei büdzsébõl is utalnak pénzt a vár közmûvesítésére, illetve a villanyáram és a távfûtés bevezetésére.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
Hirdetés