Hirdetés

EU-tábor: terítéken a népszámlálás

A közeledő népszámlálás fontosságára hívta fel a figyelmet Markó Attila, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára és Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettese a 8. EU-tábor csütörtök délelőtti előadásában.

2011. július 08., 08:132011. július 08., 08:13

Az államtitkár szerint fontos előrelépést jelent a népszámlálás kétnyelvűsége érdekében, hogy magyar ajkú biztosokat is bevonnak a folyamatba, és az, hogy sikerült elérni, hogy magyar nyelvű űrlapokat is használjanak, amelyek segítik a tartalom megértését. „Nem látványos a munkánk, de legfontosabb célunk, hogy a népszámlálás időben, korrektül, pontosan és hibamentesen történjen. A sikerhez mindenképp szükséges elsősorban a kétnyelvűség érvényesülése, de az emberek folyamatba vetett bizalmának erősítése ennél is döntőbb fontosságú az eredményeket illetően” – hangsúlyozta Markó Attila. 

A második csütörtöki előadás alkalmával az új oktatási törvény, a nemrég véget ért érettségi és a pedagógusok motiváltsága is megvitatásra került. „Az oktatási rendszerünk beteg. Ennek a betegségnek pedig meg kell találnunk a kezelési módjait” – jelentette ki felszólalásában Bokor Tibor szenátor. A politikus a fő problémát a diákok túlterheltségében látja, melyet az új oktatási törvény orvosolni igyekszik. Ugyanakkor fontosnak tartja a kisebbségi oktatással kapcsolatos újításokat, miszerint a román nyelvet másképp tanítják a kisebbségi diákoknak, mint a román anyanyelvűeknek, Románia történelme és földrajza magyar nyelven tanulható, továbbá az általános iskolai minősítések is magyarul kerülnek majd be a diákok ellenőrző füzetébe. Pásztor Gabriella elmondása alapján a diákok és a hatékony tanítás közötti kapcsolat az interaktivitásban és a kreativitásban rejlik.

Az államtanácsos nagy szerepet tulajdonít a szülők részvételének az oktatásban, és szükségességét látja annak, hogy akarjanak beleszólni a rendszerbe. Lakatos András, az RMDSZ oktatási kérdésekért felelős ügyvezető alelnöke a rendszerváltás óta érlelődő paradigmaváltás szükségességét erősítette meg, mely véleménye szerint az új törvénnyel létrejöhet. Bokor Tiborhoz hasonlóan elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kiskorú napi 10–12 órát tölt tanulással, valamint azt, hogy a pedagógusok bérezése nem teljesítményorientált. Végezetül az előadók az új törvény egyik legnagyobb pozitívumaként emelték ki azt, hogy egy adott ciklus megkezdése után, bárhogyan is változzon a törvény, a diákok a megkezdett rendszernek megfelelően, vagyis a tanulmányi szakaszba való belépéskor érvényes módon vizsgázhatnak, ugyanakkor lehetőséget látnának a kétszintű érettségi bevezetésében, melynek során a diákok dönthetnék el, hogy a gimnáziumi tanulmányokat lezáró alapfokú vagy a továbbtanuláshoz szükséges felsőfokú vizsgát tesznek le. 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés