Hirdetés

Erőszak alkalmazásával vádolják a csendőröket

Hargita megye – Két fiatalt 100 lejes pénzbírsággal sújtottak, illetve a szemtanúk és az áldozatok állítása szerint bántalmaztak a gyergyószentmiklósi csendőrök a múlt hét végén a gyergyóalfalusi Éden diszkó előtt. A bírságot köztéren fogyasztott szeszes ital miatt rótták ki. A bántalmazás tényét azonban cáfolták az illetékesek, és orvosi bizonylat sem tanúskodik róla.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2007. május 30., 00:002007. május 30., 00:00

„Gumibottal ütötték a lábamat, amikor betuszkoltak az autóba” – magyarázta a neve elhallgatását kérő fiatalember a Krónikának, hozzátéve, nem is akart beülni az autóba, mert szerinte a jegyzőkönyvet helyben is meg lehetett volna írni. A csendőrök azonban a két fiatalt beszállították a gyergyószentmiklósi őrsre. A fiatalembernek az autó hátsó részéből még út közben sikerült értesítenie édesanyját, aki gyermeke segítségére sietett. Meggyőződésük, hogy a szülői jelenlét védte meg a fiatalokat a további agressziótól.

A szemtanúk közül egyébként többen is azt állítják, hogy nem csupán a két megbírságolt fiú itta a sörét a szórakozóhely előtt, hanem mások is. Néhányuk szerint „a csendőrök sem voltak józanok”. Állításukat azonban Radu Blaga csendőrparancsnok cáfolta. „A csendőrök a hatáskörükbe tartozó területen, a vonatkozó törvényeket és szabályokat betartva látták el kötelességüket” – hangoztatta a parancsnok. Hozzátette: a csendőrök nem bántalmaztak senkit, és nem léptek fel erőszakosan senkivel szemben. A parancsnok azt is kifejtette, alkalmazottjai csak két olyan személlyel találkoztak a téren, akinek sörösüveg volt a kezében, az ott-tartózkodók többsége ugyanis elszaladt, amikor a csendőrautót közeledni látták.

A 1991/61-es törvény kihágásnak minősíti a szeszes ital fogyasztását közterületen, és 100–500 lej közötti bírság kirovását rendeli el a tetten ért személyekre. Ugyanaz a törvény viszont azt is előírja, hogy a kihágást elkövetőket szóbeli vagy írásos megrovásban is részesíthetik. „A büntetés mértékének megállapítása a csendőr hatásköre, és mindig az eset súlyosságának, valamint az érintett viselkedésének a függvénye” – mondta el Blaga, aki arra is kitért, hogy mivel első kihágásról volt szó, a legkisebb összeget alkalmazták.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés