Hirdetés

Erőltetett takarékosság

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Kötelező a hőfogyasztásmérők felszerelése a tömbházlakók számára. Július végéig valamennyi romániai tömbházlakónak kötelező módon hőfogyasztásmérővel kell felszerelnie a központi távhőszolgáltatási rendszerre csatlakoztatott lakását. Ezt írja elő ugyanis a 2004/933-as számú, a hőenergia-fogyasztást szabályozó törvény keretében nemrég életbe léptetett kormányrendelet, amely 2007. július 31-ét szabja meg a mérőeszközök felszerelésének határidejeként.

2007. március 30., 00:002007. március 30., 00:00

A jogszabály alapján apolgármesteri hivatalok 500 és 1000 lej közötti pénzbírsággal sújthatják azokat,akik a megadott dátumig nem szerzik be, és szereltetikfel a berendezéseket. Az intézkedés vegyesfogadtatást váltott ki a lakosság körében:míg egyesek költségtakarékos megoldásnaktartják a mérőberendezést, másokkifogásolják, hogy a hatóságok kötelezikezek beszerelésére a tömbházlakókat.A fűtési költségek csökkentéseérdekében országszerte már eddig is sokanszereltek fel hőfogyasztásmérőket, ellenben nincsmindenki megelégedve az eredménnyel. A kolozsváriKovács Erzsébet például mindösszekét telet húzott ki ilyen készülékkel.„Miután felszereltem, kicsit meg is emelkedtek a költségeim,így inkább egyéni fűtésrendszertszereltettem be” – nyilatkozta lapunknak a középkorúhölgy. Állítása szerint nagyon kellfigyelni a fogyasztásra, hiszen szellőztetéskorpéldául alacsonyabb hőfokra kell beállítania szabályozót, mivel a hideg levegő beáramlásávalnagyobb teljesítménnyel dolgozik, ami ugrásszerűenmegemeli a költségeket. Amikor takarékosságiszempontból napközben minimálisra állítottaa fűtésszabályozót, esténként amunkából hazaérve még jó ideighidegben kellett ülnie, míg a lakás bemelegedett.„Többet ültem hidegben, mint kényelmes meleglakásban, ezért döntöttem a lecserélésemellett” – foglalja össze a hőfogyasztásmérőrőlszerzett tapasztalatait a kolozsvári háziasszony.
Mások kifejezetten hasznosnakítélik a fogyasztásmérők használatát.A szintén kolozsvári Ilyés Ilona becsléseszerint 40 százalékkal kevesebbet fizet távfűtésre,mióta felszerelte a fogyasztásmérőt.„Háromszobás lakásunk aközpontifűtés-hálózatra csatlakozik –magyarázta kérdésünkre Ilyés Ilona.– A szabályozó felszerelése utáncsökkentek a költségeink, mivel egyik szobátnem használjuk, így ott lezárhatjuk amelegítést.” Véleménye szerint mégakkor is megérte felszerelni a fűtésköltség-elosztótés a fűtésszabályzót, hogy hosszabbtávollét után a lakást újraalaposan be kell fűteni az alacsonyabb hőfokra beállítottfűtés után.
A mintegy 55 ezer kolozsváritömbházlakásból egyébkénthatezerben már ez a készülék méri akisugárzott hőmennyiséget. Dorin Racoþi, a kincsesváros távfűtési vállalatánaksajtófelelőse arra figyelmezteti a lakosságot: atakarékosság csak a berendezés szakszerűhasználatával valósítható meg.„Vigyázni kell a használatával, hiszen akészülék a kibocsátott hő mennyiségétméri. Szellőztetéskor alacsonyabb hőmérsékletiszintre kell állítani a hőfogyasztásmérőt,hiszen ekkor a lakás levegője lehűl, és a hőérzékelőbekapcsolja a melegítést, mivel újra az előzőlegbeállított fokra kívánja feltornásznia szobahőmérsékletet” – magyarázta aKrónikának Dorin Racoþi. A készülékkülönben két darabból áll: a fűtőtestoldalára felszerelt mérőeszközből, valamintszabályzóból, amellyel csökkentjükvagy növeljük a kívánt hőmérsékletet.A távfűtési vállalat szóvivőjekérdésünkre hozzátette: ennek amérőeszköznek a használata senkit sem mentesíta távfűtési rendszerben felhalmozódottveszteségek, vagyis a lépcsőházban ésmás közös helyiségekben leadott hő áránakkifizetése alól. „Ezt a veszteséget eddig isprecíz módszerrel számoltuk ki, és ezutánis elosztjuk a lépcsőházban lakók között”– tájékoztatott Racoþi, hangsúlyozva: ahőfogyasztásmérő felszerelése mindösszeazt jelenti, hogy mindenki annyi gigakalóriát fizet,amennyit fogyaszt, és nem azt, hogy automatikusan csökkennifog a lakosság fűtésszámlája. „Előnyeaz, hogy szabályozni tudjuk vele a fűtést,következésképp takarékoskodhatunk is” –állapította meg a távfűtési vállalatilletékese. Elmondta, a mérőeszközökfelszerelésének elmulasztásáért apolgármesteri hivatalok vagy a KözszolgáltatásokatSzabályozó Hatóság (ANRC) büntethet,szerinte azonban erre nem kerül sor, mivel úgy tudja, ajogszabályt a későbbiekben úgy módosítják,hogy kiiktatják belőle a büntetésekről szólóparagrafusokat.
A hőfogyasztásmérők –amelyeket Európa-szerte 1924 óta használnak –ára a felszerelési díjjal együttfűtőtestenként 40 euró körül mozog, ésa távfűtési vállalatok mellett az erreszakosodott vállalatok is forgalmazzák. Becslésekszerint az 1,7 millió romániai tömbházlakásbóljelenleg 650 ezer háztartásban használnakhasonló mérőberendezést a fűtésiköltségek megállapítására.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés