
Fotó: Răsărit în Calcutta / Facebook
Napkelte Kalkuttában (Rising in Calcutta) a címe annak a Teréz anya életéről szóló spanyol új filmnek, amelyet hamarosan a kolozsvári Florin Piersic moziban is láthat a közönség.
2024. október 05., 18:272024. október 05., 18:27
2024. október 05., 18:282024. október 05., 18:28
Az alkotás kolozsvári bemutatóját október 11-én 19 órától tartják a kolozsvári Florin Piersic moziban – olvasható az esemény leírásában. A Jose Maria Zavala rendezésében készült új film Teréz anyának állít emléket, aki egész életét a legrászorultabbaknak szentelte.
Az új film trailere és egyéb információk megtekinthetők a film honlapján. Gabi Jacoba, a Nemzetközi Katolikus Filmfesztivál igazgatója kiemelte, hogy az új alkotás az egyik legnézettebb film volt Spanyolországban 2021-ben.
Jacoba szerint a Ferenc pápa által 2016-ban szentté avatott Teréz anyáról szóló film „hatásos, erőteljes, ahol a szív megmozdul, hogy növekedjen és megújuljon, és így képes legyen továbbvinni ezt a küldetést városunkban, országunkban”.
A spanyolországi Orihuela-Alicante püspöke, José Ignacio Munilla püspök arra buzdította az embereket, hogy nézzék meg a filmet. Többek között kiemelte, hogy
„Teréz anyának ez a gondolata a modern ember segítségére siet. Igen, azt hiszem, hogy a Kalkuttai szent sok ember számára volt és ma is egyfajta hajnal, hiszen vannak, akik nárcizmusban szenvednek, amiatt, mert nem tudják, hogy szeretik őket. A film e tekintetben egyfajta terápia” – fogalmazott a püspök.

Törékeny, gyenge öregasszonyként emlékszünk rá, de rászorulók millióinak az életét tette jobbá a világ számos pontján. „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel” – vallotta, Kalkuttai Szent Teréz konok segíteni akarása előtt még a Vatikán is fejet hajtott. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. áprilisi lapszámában jelent meg.)
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!