
2011. augusztus 08., 07:282011. augusztus 08., 07:28
A kutatás során kiderült, hogy a székesegyháztól 24 méterre megtalált, 1,15 méter széles, kőtömbökből és ritkán téglákból álló, félkör alakú apszis valóban évezredes romokat rejt. Az alapos feltárás során megállapították, hogy a templom külső méretei kelet-nyugati irányban 20,70, észak-déli irányban pedig 12 méteren húzódtak, míg falainak átlagos vastagsága 1,20 méter volt. Kiderült az is, hogy a templomhajó négyzet alakú, 12 méteres oldalakkal, a középső részén négy, kupolát vagy tornyocskát tartó oszlop talapzatával.
„Ez az úgynevezett egyszerű görög kereszt alaprajztípus a bizánci építészetre jellemző, és valószínűsíti a templom 10. századi, Gyula fejedelem konstantinápolyi megkeresztelkedését követő eredetét” – hangsúlyozta Daniela Marcu Istrate. (Gyula különben 950 körül, keleti rítus szerint tért át a keresztény hitre, keresztapja VII. (Bíborbanszületett) Konstantin császár lett. Apja hatására Sarolt, Szent István anyja is megkeresztelkedett). A középkori templom alapozását kőből és kevés téglából építették, kötőanyagként helyben oltott meszet használtak, amihez nagyon kevés kavicsot kevertek. Nagyobb gonddal készült a félkör alakú apszis és az oszlopok alapjai, utóbbiak az oldalfalaknál lényegesen mélyebbek. A falak és pillérek kőtömbökből és felületesen megdolgozott lapokból készültek, a habarcs nagy mennyiségű zúzott téglát tartalmazott. A nyugati és déli oldalon az alapozáskor római kori falakat találtak a pogányságból keresztény hitre tért magyarok, ezeket újrahasznosították.
A gyulafehérvári régész elmondta, a most felfedezett templom romjai fölött állt az első római katolikus székesegyház körüli temető, amelyet a 11. század közepén kezdtek használni, és a 13. század első harmadában, a jelenlegi katedrális befejezésével egy időben zártak le. Az elmúlt hónapokban 400 sírt vizsgáltak meg, ezek közül 200 közvetlen kapcsolatban áll a romokkal. viszont nem találtak egyetlen olyan sírt sem, amelyet a templom alapozása átvágott, vagy az alapozással egyidős lenne. Az ásatások során továbbá számtalan, az említett korból származó tárgyat találtak, a templom romjai fölött elhelyezkedő sírokból például S végű hajkarikák kerültek elő, a legrégebbi pénzérme pedig a 11. század végéről származik.
„Mindezek alapján állítjuk, hogy a templomot 1050 tájára már lebonthatták, valószínűleg az immár nyugati típusú székesegyház építésének az idején” – jelentette ki Daniela Marcu Istrate, akinek irányításával április óta két szakaszban zajlottak a feltárási munkálatok. Elhangzott: a tervek szerint a hónap közepére befejeződik a templomhajó régészeti kutatása, augusztus 20-a után a leletet betömik, az ezeréves templom falainak vonalát azonban jelezni fogják a felszínen. Hegedüs Csilla, a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium tanácsosa a pénteki sajtótájékoztatón elmondta, a részben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség által finanszírozott munkálatokat a Kelemen Hunor vezette tárca és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium is támogatja anyagilag.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!