Érdeklődik a belügy

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

A székely nemzetgyűlésre készülődnek Gyergyóditróban A bukaresti belügyminisztérium két képviselője is részt vett azon egyeztetésen, amelyiken a hétvégi gyergyóditrói székely nemzetgyűlés engedélyezési kérését tárgyalták.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. június 14., 00:002006. június 14., 00:00

Amint Bardocz Ferenc ditrói polgármester lapunknak elmondta, a törvény szerint a tömeges gyülekezést egy olyan bizottságnak kell láttamoznia, melyben a polgármester, a jegyző, a helyi rendőrparancsnok, valamint a megyei rendőrség és a körzeti csendőrség megbízottja is részt vesz. E bizottság hétfői tanácskozásán jelentek meg a belügyminisztérium képviselői. „Azt kérték, román nyelven is fogalmazzák meg a nagygyűlés engedélyezési kérvényét, és ezt a rendőrség és a csendőrség illetékeseihez is juttassák el” – jelentette ki a polgármester. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke kérdésünkre elmondta, már el is küldték a román nyelvű szöveget az illetékesekhez. Ennek ismeretében ül össze megint a mai napon a láttamozási bizottság, hogy a rendezvény engedélyezését megtárgyalja. „Egyébként inkább arra kértek a belügyminisztérium képviselői, hogy figyeljünk: ne legyen rendbontás a rendezvényen” – tette hozzá Árus.
Bardocz Ferenc polgármester ma körlevélben készült felkérni a helyi kereskedőket, hogy „sem pohárban, sem üvegben” ne árusítsanak szeszes italt vasárnap a községben. Hozzátette, reméli, hogy a rendezvény nem kárára, hanem hasznára válik a községnek.
A Gyergyói-medence településein már megjelentek a nemzetgyűlést hirdető világoskék plakátok, melyen négy székely ruhás, csengettyűs férfi hívogatja az érdeklődőket a vasárnap 12.30-kor kezdődő eseményre.
A rendezvény helyszínéül szolgáló futballpályán a magasra nőtt füvet éppen ottjártunkkor kaszálták, a lelátót és a kerítést a Kókis Kft. alkalmazottai tatarozták. Köllő Sándor, a cég tulajdonosa azt is elmondta, a község vállalkozóinak öszszefogásával újítják fel a futballpályát. „Sok vendégre számítunk, és szeretnénk, ha jó hírünket keltenék. Van aki építőanyaggal, más pedig munkaerővel támogatja a javítási munkálatokat. Én vasárnapra is felajánlottam a segítségemet, akkor a rendfenntartásban veszek részt” – hangoztatta Köllő.
Az RMDSZ álláspontja változatlan. „Az SZNT nem tudott világos célokat megfogalmazni, nem leszünk társszervezői a rendezvénynek. Nem tiltjuk és nem támogatjuk a tagság és az RMDSZ-tisztségviselők részvételét az eseményen” – hangoztatta Fazakas Szilárd, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke. Petres Sándor, az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezetének elnöke írásos nyilatkozatot juttatott el a Krónikához, melyben kifejti: reményeik szerint nem a megosztás, nem valakik önlegitimációja a szervezők szándéka. „Az RMDSZ Gyergyó Területi Szervezete azt a meggyőződését fejezi ki, hogy nem két-három havonta megismételt gyűlések jelentik az előrelépést autonómiaügyben – áll a dokumentumban. – Erőfeszítéseinket ezért inkább a Székelyföld pénzügyi-gazdasági erejének és az előttünk álló feladatok pénzügyi-gazdasági vonzatainak felmérésére, az önállóság gazdasági alapjainak megteremtésére fogjuk irányítani. Tesszük ezt abban a tudatban, hogy közösségünk előtt világos: nem „autonómiaakarási versenyt” kell nyerni, hanem töretlen akarattal, legjobb tudásunk szerint végezni a dolgunkat, folytatni a magyarság szolgálatát.”
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek