2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00
Az áradásban a több mint százéves iskola is megrongálódott, és a tavalyi kárfelmérés és a felújítási tervek készítése közben kiderült, a tetőszerkezet anynyira gyenge, hogy a födémet is le kell bontani, nem elég az alapot megerősíteni. A felújítás költségeit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) vállalta, és – ha már amúgy is le kellett bontani a födémet – a tetőtér megemelésével öt új tanterem létrehozását is szorgalmazta a meglévő hat mellé. Itt szaktantermek – fizika, kémia, informatika – kapnak majd helyet, az iskola udvarára pedig egy tornatermet is építenek.
A tervezett költségből, 1,3 millió lejből a tavaly 400 ezer lejt fizettek ki az elvégzett munkákért, idén tavasszal viszont úgy tűnt, megfeneklik a felújítás-újjáépítés. Az MMSZ továbbra is biztosította volna az általa korábban vállalt költségeket, de többre nem volt fedezete.
Románia európai uniós csatlakozásával változott a számviteli törvény. 2006 decemberéig ugyanis az alapítványok, segélyszervezetek is visszaigényelhették a hozzáadottérték-adót (TVA), a 2006/343-as számú, de az uniós pénzviteli jogharmonizációt bevezető törvény ezt már csak kereskedelmi társaságok számára engedélyezi.
„Az év első három hónapját a kilincseléssel töltöttük, a megyei tanácstól a pénzügyi szervekig, Bukarestig és vissza, de nem volt megoldás, a TVA-t fizetnünk kell annak ellenére, hogy állami tulajdonban lévő iskolát újítunk fel adományból” – idézte fel a történteket Deák Lajos igazgató. Hozzátette: végül az iskolák felújítására szánt központi alapból májusban kiutaltak 200 ezer lejt számukra is, és így folytathatják az építkezést.
A kormánytól kapott összeget azonban nem fordíthatják TVA-fizetésre, ezért egy jól elkülöníthető munka ellenértékét, például a központi fűtését fogják ebből fedezni, és mind a máltaiak adománya, mind a kormánypénzek után fizetik a hozzáadottérték-adót.
„Az őszi tanévkezdésre be kell fejeznünk az építkezést, az idén az óvodások és az elemi osztályok a művelődési házban, az általános iskolások pedig az óvoda épületében tanultak, de ez embertelen kényszermegoldás volt, nem lehet így tanítani” – mondta Deák Lajos. Kobátfalván 36 gyerek jár elemibe, 52-en általános iskolai osztályokba.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.