Amint arról lapunkban beszámoltunk, a városi tanács RMDSZ-frakciójának egy része október 9-én formai okokra hivatkozva még testületileg elutasította a campusépítés megvalósíthatóságitanulmány-tervezetét is magában foglaló napirendet, a szombatra összehívott rendkívüli gy?lésen ellenben már testületileg elfogadta azt. Egy hete még azt kifogásolták, hogy késve kapták meg a gy?lés dokumentációját, és a campus iratanyaga is hiányos. „Az újabb ülésen változatlan formában terjesztettük el? mind a tárgysorozatot, mind a határozattervezeteket és azok iratanyagát, az RMDSZ-frakció pedig testületileg támogatta azt; ebb?l is látszik, hogy az RMDSZ-frakció egy része csak gáncsoskodni akart” – nyilatkozta a Krónikának Nagy István polgármester. „Már akkor jeleztük, hogy ha a polgármester kiküszöböli a határozattervezetek, ezen belül a campus tervének hibáit, teljes mértékben támogatjuk azt. A határozattervezeteket azért szavaztuk meg ezúttal egyöntet?en, mert a formai hibák elhárultak” – indokolta az általa vezetett frakció mostani álláspontját Antal Mihály tanácsos. A megvalósíthatósági tanulmány értelmében a campusépítés 24,13 millió lejbe, azaz 7,2 millió euróba kerül, ebb?l a baróti önkormányzat és Kovászna Megye Tanácsa közösen 2,39 millió lej önrészt vállal. A létesítmény száz fér?helyes diákbentlakást, tíz tanári garzonlakást, száz fér?helyes étkezdét és ifjúsági klubot, négymodulos iskolam?helyt foglal magában ebbe illeszkedik a 17 éve épül?, húsz tantermes és négylaboratóriumos új, háromszintes iskolaépület is. Az építést november közepén kezdenék meg, idén erre 2,43 millió lejt lehet elkölteni.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.