2011. szeptember 07., 07:022011. szeptember 07., 07:02
„A Romstrade vállalat által benyújtott, a repülőtér új pályájának építésére vonatkozó versenytárgyalással kapcsolatos fellebbezést az Óvások Elbírálásának Országos Tanácsa (CNSC) elutasította. Már ma megkötjük a szerződést azzal a vállalategyüttessel, amely a kiírást megnyerte, és az építkezést vezetni fogja” – mutatott rá a politikus. Hozzátette: a 2100 méteres szakasz a tervek szerint 180 nap alatt fog elkészülni. A kifutópálya megmaradt részére – amely miatt a Szamos egy szakaszát el kell téríteni – ebben az időszakban fogják kiírni a versenytárgyalást. Alin Tişe úgy véli, az új pálya alkalmas lesz a földrészek közötti repülőutak lebonyolítására. A tanácselnök reméli, 2013-ig Kolozsvár–New York-járat is indul majd a kincses városból. A repülőtér jelenleg használt pályája továbbra is működni fog. „A Kolozs Megyei Tanács a Romstrade ellen indított bírósági per lehetőségéről is tárgyalt. A vállalat fellebbezése miatt hat hónapig tehetetlenek voltunk, ezért kártérítést fogunk kérni. Előbb azonban bizonyítékot kell szereznünk a bennünket ért károkkal kapcsolatban” – hangsúlyozta a tanácselnök.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.