EP-választási lista:nincs közös nevező

Elvi álláspontunk, hogy az erdélyi magyar szervezeteknek tárgyalniuk kell a közösség sorskérdéseiről, és meg kell találni az összefogás különböző módozatait – nyilatkozta lapunknak Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke annak kapcsán, hogy Markó Béla újfent kijelentette: az RMDSZ kész tárgyalni a református püspökkel az európai parlamenti választási listáról. Az RMDSZ elnöke pénteki kolozsvári sajtótájékoztatóján megismételte az SZKT június 9-i ülésén megfogalmazott álláspontját, miszerint a szövetség nyitott a párbeszédre az őszre halasztott EP-megmérettetés ügyében.

Gazda Árpád

2007. június 18., 00:002007. június 18., 00:00

„A tárgyalásokat azonban elsõsorban nem a tisztségek, a befutóhelyek követelésével, elvárások hangoztatásával kell indítani, hanem életképes projekteket, terveket kell bemutatni, amelyek megegyeznek az RMDSZ célkitûzéseivel, és lehetõvé teszik az együttmûködést. Ez a kitétel Tõkés Lászlóra is vonatkozik” – fejtette ki Markó, hozzátéve: ha sikerül egyetértésre jutni a közös célokról, programról, szóba kerülhetnek a funkciók is, de nem fordítva. A politikus közölte azt is: a szövetség továbbra is támogatja az RMDSZ EP-listáját vezetõ Nagy Zsolt jelölését, és alkalmasnak tartja a tisztségébõl felfüggesztett minisztert arra, hogy a szövetséget az EU-ban képviselje.
„Markó Béla jól érzékeli, hogy Nagy Zsolt felfüggesztése megadta a kegyelemdöfést az RMDSZ jelöltlistájának. A párt és a pártlista megítélése zuhanórepülésben van, az RMDSZ-tagok tömegesen fordulnak el attól a szövetségtõl, amely kritikus helyzetekben nem az erdélyi magyarságot, hanem szûk csoportérdekeket képvisel” – állapította meg a Krónikának Szilágyi Zsolt. A kampányfõnök szerint a függetlenként induló királyhágómelléki püspöknek közel kétszer akkora esélye van a brüsszeli mandátumszerzéshez, mint az RMDSZ-nek. Szilágyi éppen ezért megfontolandónak tartja a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület minapi javaslatát, miszerint a Markó vezette alakulat – ha fontosnak tartja az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletét – ne a saját listáját, hanem Tõkést támogassa az EP-választásokon.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza