2011. július 29., 07:592011. július 29., 07:59
A professzor szerint ennek egyik oka a gyenge érettségi eredményekben keresendő, a másik pedig a gazdasági válság, a nehéz munkahelyteremtés számlájára írható. „A vidéki térségekben megnövekedett az eltávozási kedv a fiatalok körében, nagyobb városokba mennek, így a vidéki egyetemeknek többlet-erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy bebizonyítsák, érdemes őket választani” – fejtette ki. A dékán szerint az őszi pótfelvételi során rendeződnek a számadatok, és azok is benyújthatják majd jelentkezésüket, akiknek nem sikerült az érettségijük. „10-15 százalékkal alacsonyabb volt a jelentkezés, mint a korábbi években” – mondta Biró Zoltán.
Az akkreditációs folyamat kapcsán pozitív előrelépésről számolt be, mint mondta, immár elkészült az a kormányhatározat-tervezet, amely elindítja a politikai döntéshez szükséges folyamatot.
Biró Zoltán ugyanakkor újdonságként megemlítette, hogy a már egy éve, az anyaországi Corvinus egyetemmel közösen elindított Vezetés és szervezés szakon létező magiszteri képzés mellett újabb mesterit indítanak ősztől Szociológia, vidékfejlesztés szakon. Mint kiderült, itt sapientiás tanárok is fognak órákat adni. „Az erős magyarországi partnerekkel közös mesteri képzést indítani nagyon hasznos, hogy felkészüljünk arra, amikor mi indíthatunk ilyent” – mondta a professzor. A szakot főként azoknak ajánlják, akik önkormányzatoknál, civil szervezeteknél, kistérségi társulásokban tevékenykednek, mivel nem kell elhagyniuk munkahelyüket, a tömbösített órákon amellett is részt vehetnek. „Az alapképzésre immár tíz éve van lehetőség, most jelentkezik a mesteri fokozat, és bízunk abban, hogy magyarországi intézményekkel együttműködve hamarosan doktori képzésre is lesz lehetőség” – tette hozzá.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!