Hirdetés

Emlékművet állítanak

Kolozsvár – „Egy éve tartó huzavona után már csak az építési engedély megszerzése szükséges ahhoz, hogy felállíthassák az 1956-os magyarországi forradalom kolozsvári emlékművét” – tájékoztatta a Krónikát Molnos Lajos RMDSZ-es városi tanácsos. Az emlékműállítás ügyét felvállaló Kolozsvár Társaság titkára, Tibád Zoltán szerint a szimbolikus kaput ábrázoló alkotás – a temesvári Szakáts Béla képzőművész munkája – néhány héten belül a sétatéren kapna helyet, amennyiben az önkormányzat urbanisztikai irodája kiadja a szükséges engedélyt.

Gazda Árpád

2007. október 22., 00:002007. október 22., 00:00

Molnos Lajos érdeklődésünkre elmondta, október 16-án megérkezett az illetékes bukaresti műemlékvédelmi hatóságok jóváhagyása, és Kolozsváron is rábólintottak a tervre a városháza zöldövezetekért felelős irodájának munkatársai. „Az alkotás tudomásom szerint már régebben elkészült, csak az alapot és a tartószerkezetet kell megépíteni. A műemlékállítás teljes költségvetése 80 ezer lejre tehető. Ha nem ütközünk újabb akadályba, az alkotást egy hónapon belül ünnepség keretében leplezik le a kijelölt helyszínen, tudomásom szerint semmiképp sem halasztanák jövőre” – tájékoztatott az üggyel foglalkozó önkormányzati képviselő.

A Kolozsvár Társaság a kolozsvári – „In Memoriam 1956” felirattal ellátott – emlékmű megtervezésére 2005-ben hirdetett meghívásos pályázatot. A felkért 12 képzőművész beküldött alkotásai közül végül Szakáts Béla szobrászművész alkotását választották ki. Az emlékmű avatását a szervezet tavaly, a forradalom 50. évfordulójával kapcsolatos ünnepségek alkalmából tervezte, erre azonban a szervezők és az ötletgazdák közt támadt félreértések miatt az említett időpontban nem kerülhetett sor, emiatt elvetették azt a tervet is, amely szerint a helyszínen adnák át a díjazottaknak a magyar állami kitüntetéseket. Időközben felmerült egy olyan ötlet is, hogy a társaság közbenjárásával Emil Boc polgármestert kérjék fel, hogy a műemlék leleplezése alkalmával ajándékként adja át az építkezési engedélyt, az elképzelés azonban meghiúsult. A műemlékállításhoz szükséges iratcsomónak időközben nyoma veszett a városházán. Molnos Lajos elmondása szerint a dossziét hónapokig hiába keresték, így azt Aurora Ţărmure városi jegyző közbenjárásával a másolatokból és a számítógépen tárolt adatokból újra összeállították, majd elküldték Emil Bocnak aláírás végett. „Újabb megmagyarázhatatlan dolog történt: a polgármester elé végül mégis az eredeti, színes tervrajzokat is tartalmazó iratcsomó került, a rekonstruált, fekete-fehér fénymásolt dokumentumokat tartalmazó dossziénak pedig szó szerint nyoma veszett. Azt azóta sem találjuk sehol” – avatott be az ügy részleteibe a tanácsos.

Az engedélyeztetési procedúra a múlt héten a műemlékvédelmi, illetve a zöldövezeti jóváhagyások megszerzésével ért utolsó szakaszához, így az emlékmű sorsa már csak az építési engedély kibocsátásától, illetve a polgármester aláírásától függ.

Gyergyai Csaba


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés