Hirdetés

Emlékmű a honvédeknek Szinden

A második világháborúban, a tordai csatában elesett 43 magyar honvéd tiszteletére felállított emlékoszlopot lepleztek le szombaton a Kolozs megyei Szind községben.

Kiss Előd-Gergely

2011. szeptember 12., 08:202011. szeptember 12., 08:20

 Az emlékmű mellett két további kopjafát is állítottak, a szindi unitárius templom várkertjében eltemetett hét magyar honvéd, illetve a tordai csatában elesett más nemzetiségű katonák emlékére. Az emlékművet a helyi unitárius egyházközség, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság (THHB), a magyar Honvédelmi Minisztérium és a Történelmi Vitézi Rend Észak-Erdélyi Törzse állította. Az emlékoszlopot Péter Árpád készítette, míg a kopjafák Sütő Gábor-Csaba vargyasi fafaragó munkái.

A mindössze 18 lelket számláló unitárius egyházközség kis temploma zsúfolásig megtelt az emlékoszlop leleplezését megelőző istentiszteleten, amelyen Bálint-Bencédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét. Pataki József, a THHB elnöke elmondta: az elmúlt 12 évben összesen 53 helységben kétezernél is több hősi halott temetőhelyét találták meg, eddig 35 kopjafát állítottak a magyar katonák emlékére. Hozzáfűzte, a kolozsvári Házsongárdi temetőben is szeretnének emléket állítani, ott ugyanis 251 magyar honvédot temettek el, közülük 48 ismeretlen volt, de nemrégiben a magyar Honvédelmi Minisztérium segítségével sikerült valamennyiüket azonosítani. Az eseményen jelen volt Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja is, aki emlékeztetett: a 43 hősi halott közül húszat a kórházból rángattak ki, majd tapostak agyon tankokkal, ami háborús bűncselekménynek minősül. Hangsúlyozta, a magyarokat ért háborús bűncselekményeket néven kell nevezni, ezzel is tartozunk a hősöknek, de más nemzetek halottainak emléke előtt is tisztelegni kell.

Az ünnepségen az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) képviselői, Szedilek Lenke és Gergely Balázs is jelen voltak, illetve a község román polgármestere, Florin Pădurean is részt vett. Az emlékmű előtt Mezei Csaba unitárius, Kiss Tibor református és Florin Gherghiu görög katolikus lelkész mondott áldást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés