Hirdetés

Emil Bocot akarják befeketíteni?

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Kolozsvár – Először nyilatkozott a Gazeta-tröszt elnöke. A Gazeta-sajtótröszt tönkretétele érdekében tervezték el gazdasági érdekcsoportok a lap munkatársai ellen indult bűnvádi eljárást – mondta el hétfőn Kolozsváron Liviu Man (képünkön), a tröszt elnöke és társtulajdonosa, aki a letartóztatása óta eltelt öt hónap alatt tegnap először beszélt a sajtó munkatársaival.

2007. március 27., 00:002007. március 27., 00:00

Óvatosan fogalmazott: aztmondta, az ügy lényegi kérdéseiről nemnyilatkozhat, amíg tart az igazságszolgáltatásieljárás ellene és munkatársai ellen. Ígyazoknak a személyeknek a kilétéről sem mondottsemmit, akik szerinte kitervelték a lapkiadóvállalkozásának megbuktatását. Azsarolással és szervezett bűnözésselvádolt Liviu Man mindössze megismételte korábbikijelentését, miszerint a Gazeta elleni tervvégrehajtója Toma Rus, a szervezett-bűnözés-ellenesigazgatóság (DIICOT) Kolozs megyei kirendeltségénekkorábbi vezetője, aki ellenséges viszonyban volt IoanOþellal, a Gazeta egyik alkalmazottjával, az egykorirendőrezredessel.
Man az ellene indított eljárást,valamint korábbi fogva tartásának körülményeitegyaránt jogtalannak tartja. Novemberi letartóztatásaelőtt nem is tudott az ellene indított kivizsgálásról,ugyanakkor a jogszabályban ilyen esetre előírt tízhelyett hatvan napot tartották magánzárkában.Állítása szerint a kihallgatásokon főlegaz Emil Boc kolozsvári polgármesterhez és LiviuBuda Kolozs megyei liberális képviselőhöz fűződőviszonyáról faggatták. Elmondta: akihallgatásokon azt sugallták, hogy az említettkét személyt befeketítő nyilatkozatot írjon.A sajtótájékoztatón nem nyilatkozottarról sem, hogy milyen körülmények közöttkötött 100 ezer eurós reklámszerződéstIulian Dascãlu üzletemberrel, akiről korábban hónapokonkeresztül lejárató cikkeket közölt alapjaiban. Az ügyben szintén gyanúsítottkéntkezelt Pászkány Árpád üzletemberrőlMan azt mondta: semmiféle jogi kapcsolatban nem álltakegymással.
A brãilai törvényszéknéhány napja döntött Liviu Man szabadlábrahelyezéséről. A Gazeta-ügy hat vádlottjanem hagyhatja el az országot, és nem beszélhetnekaz ügyben érintettekkel. Az ügyet márciuselején helyezték át KolozsvárrólBrãilára.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés