Embert még nem fertőzött meg a vírus

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Az alkalmazottak nem a madárinfluenzától, hanem a munkahelyük elvesztésétől félnek Mégsem szenved madárinfluenza-fertőzésben a szitabodzai Prundar család 25 éves lánya, derült ki a fővárosi Matei Balº Járványkórházban elvégzett tesztekből. A lányt tegnap utalták be a bukaresti klinikára, miután kiderült, éppen a szülei gazdaságában azonosították a H5-ös vírust, neki pedig megfázásra utaló tünetei voltak: tüsszögött, köhögött.

Gazda Árpád

2006. május 17., 00:002006. május 17., 00:00

A Prundar lány ráadásul evett a fertőzött csirkékből, sőt nyers tojáskrémet is fogyasztott. A szitabodzai Prundar család udvarára senki nem léphet be, 3 kilométeres körzetben biztonsági, 10 kilométeres körzetben felügyeleti karantén lépett életbe – ebbe az egész Bodza vidéke, azaz 4891 háztartás és 38 ezer szárnyas tartozik.
A H5-ös vírus megjelenése óta naponta öt bejelentés érkezik a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi Igazgatósághoz elhullott szárnyasokról, de a Szentkatolnán, Árapatakon és Sepsiszentgyörgyön elvégzett gyorstesztek nem mutatták ki a madárinfluenza vírusát.
A szakemberek ennek ellenére nem tartják kizártnak a kór terjedését. „Nemcsak egyetlen madárinfluenza-gócpont lehet Kovászna megyében, más településeken is felbukkanhat a szitabodzai Prundar portán már azonosított H5-ös vírus” – állítja Sikó Barabási Sándor. A Kovászna Megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetője elmondta, májusban három mozgóárus forgalmazott Feketehalomról származó szárnyasokat a térségben, ezért feltételezhető, hogy máshol is vannak beteg madarak. Az esetleges gócpontokat a megyét járó állatorvosok próbálják felkutatni.
„A próbatesztekkel takarékoskodni kell, mert a bürokrácia miatt nehéz ezeket beszerezni” – mondta a főállatorvos. Hozzátette, felelősségre vonják Aurora Pandrea szitabodzai állatorvost, mert bár Prundarék jelentették, hogy betegek a csirkék, nem vizsgálta meg a szárnyasokat, és nem ismerte fel a madárinfluenza tüneteit. Az állat-egészségügyi igazgatóság szakemberei eddig 1,2 tonna baromfihúst koboztak el a sepsiszentgyörgyi Bertis, Kovács, Agrochem MimyZup, AMK, Vivinet, a köröspataki Signal, a rétyi Tódor és a bredéti Osaka cégektől, amelyek a feketehalmi Drakom Silva és Patiprod, valamint a focºani-i Zanfir farmról vásároltak csirkét. Sikó Barabási Sándor azt ajánlja, aki ezekből az üzletekből vásárolt baromfihúst, és még nem fogyasztotta el, adja le a legközelebbi állatorvosi rendelőben.

Két háromszéki farmot
már bezártak
A Kovászna megyében működő négy csirkefarm közül kettőt – Uzonban és Rétyen – bezárattak a hatóságok, mert nem lehetett biztosítani az előírásos óvintézkedéseket. A megyében csupán a rétyi Toró és a sepsiszentgyörgyi Nutricod működhet tovább. A sepsiszentgyörgyi Nutricod kerítésére tartályt szereltek, előbb a fertőtlenítőszerrel kezet kell mosni, majd a vegyszerrel átitatott szivacson átgyalogolva lehet bejutni az udvarra. Minden gépkocsit fertőtlenítenek. Az egyik alkalmazott elmondta, nem félnek a fertőzéstől, annál inkább attól, hogy elveszítik az állásukat. Antal Zsolt, a cég igazgatója szerint a madárinfluenza miatt legalább 80 százalékkal fog csökkeni a Nutricod forgalma. „Négyszázezer szárnyast tartunk, eddig hetente 38 ezer csirkét vágtunk le, és valamennyit el is adtuk, de az elkövetkező időszakban drasztikus csökkenésre számítunk” – mondta a cégvezető. Hangsúlyozta, a sepsiszentgyörgyi farmon naponta több tesztet is elvégeznek, és semmi nem utal fertőzésre.

Fogaras igyekszik hozzászokni
A vesztegzár alá került Brassó megyei Fogaras minden kijáratát lezárták, elvileg csak az átutazó forgalom engedélyezett. A rendőrség viszont nem tudja ellenőrizni, hogy az átutazók valóban betartják-e az óvintézkedéseket, amelyek értelmében megállás nélkül kell áthajtaniuk a településen.
Az állomásokon átláthatóbb a helyzet, míg a leszállás engedélyezett, a rendőrség felügyeli, hogy senki ne szállhasson fel a beérkező vonatokra. Így a városban dolgozó, vonattal ingázó munkások különös helyzetbe kerültek, mivel bejöhetnek ugyan, de nem hagyhatják el a várost. A Fogarason kívül dolgozók nem járhatnak munkába, mivel a vonatokra kiszabott óvintézkedés mellett a vesztegzár teljes időtartamára a Brassó és Fogaras közötti autóbuszjáratokat is felfüggesztették a hatóságok. Szabó Gábor városi RMDSZ-elnök elmondta, Brassó és Fogaras között hat ellenőrzési pontot állítottak fel, a rendőrség fertőtlenítőfolyadékkal locsol le minden áthaladó autót. A város életében nagyobb változásokat nem hozott a vesztegzár, az iskolák és a többi intézmény is normális körülmények között működik. A fogarasi egészségügyi igazgatóságtól megtudtuk, a fertőzési gócokban lakókat beoltották, egészségi állapotukat folyamatosan ellenőrzik. A lakosságot felszólították, a feketehalmi farmról származó csirkékből készült termékeket semmisítsék meg.

Országos körözés alatt a csirkék
Miután a Szociáldemokrata Párt vehemensen követelni kezdte a mezőgazdasági miniszter lemondását, Gheorghe Flutur tárcavezető úgy döntött: kérni fogja Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfőtől, menessze az Országos Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság elnökét és alelnökét. Hasonlóképpen leváltják a Brassó Megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság vezetőjét is. Eközben tovább zajlik a hajtóvadászat a feketehalmi Drakom Silva farmról, illetve a többi, fertőzőgócnak nyilvánított telepről származó csirkék után. A Bákó Megyei Állat-egészségügyi Igazgatóság 1,2 tonna Focºaniról származó csirkehúst foglalt le, Gyulafehérváron egy országos hálózatot üzemeltető áruházlánc vásárcsarnokából koboztak el feketehalmi húst.
Gorj megyében az okoz aggodalmat, hogy a megye területén az utóbbi napokban körülbelül harminc kiló feketehalmi baromfit vásároltak az emberek, még mielőtt ezeket viszszavonhatták volna az áruházakból. Szigorúan ellenőrzik a konstancai szupermarketeket is, miután kiderült, hogy egy medgidiai cég május elején 20 tonna csirkét vásárolt Feketehalomból. Dolj megyében 12 tonna, szintén a Brassó megyei városból származó csirkehúst foglaltak le a hatóságok, tegnap pedig eldöntötték, mindenfajta további vizsgálatot mellőzve elégetik a teljes készletet. A nagy áruházláncok közül a Metro nyilatkozatban szögezte le, hogy nem állt szerződéses viszonyban a Drakom Silvával, és azt a 300 kiló friss pulykahúst, amelyet a szintén feketehalmi Patiprodtól vásároltak, május 14-én visszavonták a pultokról. Krónika
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat
2025. szeptember 27., szombat

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is

A globális ingatlanpiac túlzásai korrigálódni kezdtek, de a nagyvárosokban még mindig évtizedekbe telik, mire egy átlagjövedelmű munkavállaló saját lakáshoz juthat.

Lakásvásárlás világszerte: akár évtizedek munkája Hongkongban, egyre drágább Kolozsváron is
2025. szeptember 27., szombat

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez

A Kolozsvári Magyar Diákszövetség határozottan elutasítja az ösztöndíjrendszer radikális átalakítását a 2025/2026-os tanévre vonatkozóan, amely a hallgatókat hozza nehéz helyzetbe az előző kormány felelőtlen döntései miatt – hangsúlyozza a szervezet.

A KMDSZ is csatlakozik az egyetemisták országos tüntetéséhez
2025. szeptember 26., péntek

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél

Az adócsalás visszaszorítása és a szerzői jogok védelme érdekében szerveztek átfogó razziát szeptember 17–23. között a Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Szolgálatának rendőrei.

Adócsalás, pénztárgépek, szerzői jogok – szigorú ellenőrzések a bihari cégeknél
2025. szeptember 26., péntek

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében

Négy székelyföldi magyart vettek őrizetbe a Maros megyei rendőrök, azzal gyanúsítják őket, hogy egy héttagú nemzetközi bűnszervezet tagjaként Csehország területén rablást és emberölést követtek el.

Román rendőrség: nemzetközi bűnbanda magyar nemzetiségű tagjait vették őrizetbe két erdélyi megyében
2025. szeptember 25., csütörtök

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül

Sokan szembesülnek azzal, hogy az elektronikus személyi igazolvány nem használható ügyintézésre, mivel a legtöbb intézmény nem rendelkezik kártyaolvasóval. Az új igazolványok nem tartalmazzák a lakcímet, ezért lakcímkártyára lenne szükségük.

Digitális személyazonosság, papíralapú valóság: az elektronikus igazolványok használhatatlanok lakcímkártya nélkül