2011. december 09., 06:302011. december 09., 06:30
Mint ismeretes, az egykori temetőt nemrég véglegesen megszüntették, és parkká alakították, de nagyjából egy hónappal ezelőtt, amikor a munkások az öntözőrendszert szerették volna beszerelni a pázsit alá, és emiatt sekély árkokat ástak, ép és kevésbé ép sírköveket, de még emberi maradványokat is találtak a föld alatt. A temetőből elméletileg minden koporsónak és sírkőnek el kellett volna tűnnie, ám mint kiderült, ez nem sikerült maradéktalanul. Bimbó-Szuhai Tibor, a nagyváradi Közterület-kezelő Vállalat műszaki igazgatója korábban lapunknak azt mondta, hogy azokat az ott elhantolt váradiakat, akikért a parkosítás megkezdése előtt nem jelentkeztek a hozzátartozók, közös sírba helyezték el a Rulikowski köztemetőben. Az igazgató most azt is megígérte a műemlékvédő alapítványnak, hogy a vállalat hozzáértő emberei havonta legalább kétszer kiszállnak majd a helyszínre, és a munkálatok során esetlegesen a felszínre került tárgyi emlékeket és csontokat szintén elszállítják a városi sírkertbe, ahol ideiglenesen a ravatalozóban kapnak majd helyet az emberi maradványok. Ezeknek elszállítására és tárolására ugyanis szigorú európai uniós szabályozás vonatkozik, s az ígéret szerint a közterületesek ennek pontos ismeretében, kegyeletteljes módon gondoskodnak el az egykori temetőben „felejtődött” csontokról.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.