A térségbe viszont 2000-ben Orange-antennát is telepítettek, a lakosságnak pedig megvannak már a kellemetlen tapasztalatai az elektromágneses sugárzásról. „Kihulltak a fogaim, magas vérnyomásom lett, éjszaka pedig nem tudok aludni a zúgástól” – panaszolta az egyik idős asszony. Elmondta, amióta felszerelték az antennát, azóta a környéken növekedett az elhalálozások száma, és szomszédai közül hét személyt operáltak meg epebántalmakkal. „Ne szereljenek ide fel még egy olyan antennát, amitől csak szédelgünk, mint a beteg légy” – zúgolódott egy korosabb férfi azon a helyszíni találkozón, amelyen Marcel Liznic, a Cosmote hálózattelepítő részlegének igazgatója jelent meg.
Egy antenna is sok
Az utca lakói csak akkor értesültek a tényekről, amikor erőgépek jelentek meg a területen. A munkálatok elkezdését viszont sikerült megakadályozniuk azzal, hogy a múlt héten 600 aláírást tartalmazó panaszlevelet nyújtottak be Pap József polgármesternek. „Az elektromágneses sugárzás egészségre káros hatásai ismertek, és már van a szomszédságunkban egy antenna” – magyarázta Páll József építészmérnök, aki leginkább attól tart, ha két antenna működik a térségben, akkor a sugárzási szint meghaladhatja a megengedett értéket. Egyébként az első antenna felszerelése alkalmával ő volt az, aki a környezetvédelmi felügyelőségnél nehezményezte, hogy lakott területen elektromágneses sugárzást kibocsátó létesítményt telepítenek. „Akkor nem sikerült megakadályozni az építkezést, amelyet tudtommal utólag láttamozott a hivatal” – fejtette ki Páll, aki azt fontolgatja, hogy újabb folyamodvánnyal fordul a környezetvédelemhez, ugyanis a mobiltelefon-társaság nem tartja be a sugárzási szint mérésére vonatkozó vállalását.
Másik helyszínt találtak
Marcel Liznic igazgató a tegnap azért járt Gyergyószentmiklóson, hogy beszéljen a lakókkal, és ha továbbra is fenntartják, hogy nem akarnak a szomszédságukba még egy mobiltelefonjel-átjátszó állomást, akkor alternatív lehetőségről tárgyaljon a polgármesterrel. „Kevés a lakosság információja ezekről a berendezésekről. A mobiltelefon-szolgáltatás több mint harminc éve alatt egyetlen olyan megbetegedés sem történt, amelyet bizonyíthatóan az elektromágneses sugárzás okozott” – mondta el a Krónika kérdésére Liznic, aki mindenképp békés megoldást próbált találni. Értetlenül szemlélte ugyanakkor azt az összefogást, ami „a tulajdonos ellen irányul, aki értékesíteni próbálja a területét”. Az igazgató a helyszíni szemle alkalmával megígérte a lakosoknak, tiszteletben tartja az óhajukat, és noha érvényes építkezési engedéllyel rendelkeznek, nem telepítik a Felső iskola utca végébe az antennát. „Tárgyalásokat folytattunk egy másik telektulajdonossal, és a városon kívül szereljük fel az állomást” – összegezte az igazgató. A szóban forgó terület a Csiszér-dűlőben, a lakott területtől két kilométerre helyezkedik el. Értesüléseink szerint az itteni építkezést senki nem ellenzi.
J. A.
Elhúzódó kutatások
Szántó Csaba, a Kolozs Megyei Közegészségügyi Intézet egészségtani osztályának fizikusa szerint jelenleg az a megállapodás van érvényben, hogy a lakóházaktól 150–200 méteres távolságra telepítsenek telefonantennákat. A szabályozás szerint ez nincs túl közel, ugyanakkor a mágneses tér erőssége a távolsággal jelentősen csökken. Ami a sugárzásnak az élő szervezetre kifejtett hatását illeti a fizikus elmondta: egyelőre nem lehet megmondani, hogy hosszú távon van-e káros hatása. „A 90-es évek második felében indultak hosszú távú kutatások ennek vizsgálatára, azonban évtizedekig is elhúzódik, míg kézzelfogható eredmény születnek” – magyarázta Szántó Csaba. A fizikus azt is hozzátette: gyakoriak a panaszok azokon a helyeken, ahol mobiltelefon-antennákat szerelnek fel, azonban ebből még nem lehet megalapozott következtetéseket levonni.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.