Amint írásunkból kiderült, a regionális útügyi hivatalok és a helyi hatóságok még tanácstalanok voltak a kerülőutak kijelölésével kapcsolatban. Attól tartottak ugyanis, hogy a mellékutakra terelt teherforgalom elégedetlenséget vált majd ki a lakosságból. A véleménykülönbségeket az autópályák és országutak társasága oldotta meg gordiuszi módon. Közleményben tudatta, hogy Fehér és Hunyad megye határától Déva keleti pereméig, illetve Déva nyugati határától Szakamásig megtiltja a 7,5 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű gépjárművek közlekedését hétköznapokon 7 és 19 óra között. A 7,5 tonnánál könnyebb járművek is csak 19 és reggel 8 óra között, illetve délben 12 és 15 óra között közlekedhetnek a munkagépek által elfoglalt útszakaszon. Amint a közleményben leszögezik, a korlátozások nem vonatkoznak a személyszállító járművekre. A társaság két kerülő utat javasol a teherforgalom számára. Azt javasolja, hogy Nagyszeben és Arad között az E60-asra kanyarodjanak át a teherszállítók, azaz haladjanak a Szászsebes–Gyulafehérvár–Torda–Kolozsvár–Nagyvárad–Arad útvonalon. Ez a kerülőút a két végpont között mintegy 160 kilométerrel hosszabítja meg az útvonalat. Azoknak a járműveknek, amelyek Lugosról akarnak Nagyszebenbe jutni, azt javasolja, válasszák a Karánsebes–Hátszeg–Târgu Jiu–Râmnicu Vâlcea–Nagyszeben útvonalat. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a járműveknek a Zsil völgyén át kell kelniük a Kárpátokon, majd az Olt völgyén vissza kell jönniük. A társaság nem adott tájékoztatást arról, hogy várhatóan meddig lesznek érvényben a korlátozások. Várható, hogy a kijelölt kerülőutakon ellehetetlenül a forgalom. A munkagépek ugyanis Románia egyik legforgalmasabb útszakaszán kezdték el a munkát. Az E68-ason eddig naponta mintegy harmincezer jármű haladt el.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.